ejtettem szót, pedig még megvan. A virágos is és a veteményes is.
A legényrózsa nyílik most a virágok közül és a kardvirág, mindkettő színpompás és gyönyörű.
A retek egész jól sikerült. Éppen bő diónyi lett a nagy meleg előtt, csak éppen rettentő csípős. Tavasszal vetek mindenképpen.
A
levendula szerintem a tavasszal szintén fázott, mert nem lett sem olyan
magas, sem olyan sűrű, mint szokott, de nekünk ennyi is elég. Már varrom a párnácskákat.
Júliusban zöldbabot
vetettem és dughagymát, meg pár napja cukkinit. A nyár elején vetett
csak vegetál. Virágot hoz ugyan, de nem terem. A dughagymát kaptam, éppen
az eső előtt került a földbe, már bő 10 centis, remélem, szép lesz. A
krumpli viszont kérdéses. Olyan semmilyen. Vagyis bármi lehet belőle.
A paradicsomra még csak most kezd érni, rengeteg a zöld, nagyon várom.
A
perui földicsersznye alakul. A virága annyira szerény,
hogy alig látni a sok zöld között, de már hozza a termést.
Bársonyos, vastag, szabályos és nagyon szép levelei vannak.
A
szeder nagyon ígéretes, szintén most kezd érni. Roskadásig tele,
kíváncsi leszek, mennyi érik be belőle. Remélem, idén dzsemet is tudok főzni.
A bársonyvirág a nyár eleje óta szép,
csigát alig látok, idén az sem pusztítja. A rózsák nagyon meghálálták az
átültetést, soha ilyen gyönyörűek nem voltak még, mint idén.
A
dália tavasszal vissza lett vágva, hogy inkább bokrosodjon, mint
felfelé nyúljon, úgyhogy csak most kezd nyílni, viszont tele van bimbóval.
A mák minden várakozásomat
felülmúlta. Későn vetettem, vacakul nézett ki, még jó, hogy nem csaptam
ki. Párszor megfordult a fejemben, csak aztán hagytam inkább,
hátha mégis megy valamire. 1,7 kg lett!
A szilvára ráfér a drukk, messze még a szeptember, egy kis lekvár is jó lenne.
2 megjegyzés:
Most olvaslak csak!
Képzeld, a karfiolom/brokkolimra ráment minden, amit el tudsz képzelni (liszteske, hernyó), úh. tegnap fogtam kihúztam, mielőtt még mást is megfertőz . Többet nem próbálkozom vele!
A cukkinim gyönyörű, már elláttam vele a kollégákat, ismerősöket...na, majd írok én is a kertről.
A dáliáim csodaszépek, élen a Tiéddel!
A kardvirágod nagyon szép színű!
Pl. retekkel sem kell az én kertemben kísérletezni, azt hiszem nem jó a föld neki, meg sok a hangya, lótetű, hiába írtjuk rendszeresen.
Jucus, a karfiolról nekem is rossz emlékem van, az én sose, tuti. Nekem a málnámon volt valami lepke, elég csúnya volt, de mostanra eltűnt, úgy látom. Most zöldbab van sok, meg kel a borsó :-) Borsót ilyenkor soha nem vetettem, nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz belőle.
Megjegyzés küldése