2016. július 21.

Kertről mostanában alig

ejtettem szót, pedig még megvan. A virágos is és a veteményes is.  

A málna és a ribizli bőven termett, meggy alig, sárgabarack meg csak annyi, amennyit frissen megettünk, egészen vasárnap délutánig, amikor átszólt a szomszéd, unja már hogy két napja lekvárt főz, vigyük a maradékot. Így lett mégis nyolc üveg sárgabarackunk. 

A legényrózsa nyílik most a virágok közül és a kardvirág, mindkettő színpompás és gyönyörű. 


A retek egész jól sikerült. Éppen bő diónyi lett a nagy meleg előtt, csak éppen rettentő csípős. Tavasszal vetek mindenképpen. 


A levendula szerintem a tavasszal szintén fázott, mert nem lett sem olyan magas, sem olyan sűrű, mint szokott, de nekünk ennyi is elég. Már varrom a párnácskákat. 

Júliusban zöldbabot vetettem és dughagymát, meg pár napja cukkinit. A nyár elején vetett csak vegetál. Virágot hoz ugyan, de nem terem. A dughagymát kaptam, éppen az eső előtt került a földbe, már bő 10 centis, remélem, szép lesz. A krumpli viszont kérdéses. Olyan semmilyen. Vagyis bármi lehet belőle. 

A paradicsomra még csak most kezd érni, rengeteg a zöld, nagyon várom. 


A perui földicsersznye alakul. A virága annyira szerény, hogy alig látni a sok zöld között, de már hozza a termést. 


Bársonyos, vastag, szabályos és nagyon szép levelei vannak. 


A szeder nagyon ígéretes, szintén most kezd érni. Roskadásig tele, kíváncsi leszek, mennyi érik be belőle. Remélem, idén dzsemet is tudok főzni. 

A bársonyvirág a nyár eleje óta szép, csigát alig látok, idén az sem pusztítja. A rózsák nagyon meghálálták az átültetést, soha ilyen gyönyörűek nem voltak még, mint idén. 


A dália tavasszal vissza lett vágva, hogy inkább bokrosodjon, mint felfelé nyúljon, úgyhogy csak most kezd nyílni, viszont tele van bimbóval. 

A mák minden várakozásomat felülmúlta. Későn vetettem, vacakul nézett ki, még jó, hogy nem csaptam ki. Párszor megfordult a fejemben, csak aztán hagytam inkább, hátha mégis megy valamire. 1,7 kg lett! 

A szilvára ráfér a drukk, messze még a szeptember, egy kis lekvár is jó lenne. 

2 megjegyzés:

Jucus írta...

Most olvaslak csak!
Képzeld, a karfiolom/brokkolimra ráment minden, amit el tudsz képzelni (liszteske, hernyó), úh. tegnap fogtam kihúztam, mielőtt még mást is megfertőz . Többet nem próbálkozom vele!

A cukkinim gyönyörű, már elláttam vele a kollégákat, ismerősöket...na, majd írok én is a kertről.

A dáliáim csodaszépek, élen a Tiéddel!
A kardvirágod nagyon szép színű!

Pl. retekkel sem kell az én kertemben kísérletezni, azt hiszem nem jó a föld neki, meg sok a hangya, lótetű, hiába írtjuk rendszeresen.

florentine írta...

Jucus, a karfiolról nekem is rossz emlékem van, az én sose, tuti. Nekem a málnámon volt valami lepke, elég csúnya volt, de mostanra eltűnt, úgy látom. Most zöldbab van sok, meg kel a borsó :-) Borsót ilyenkor soha nem vetettem, nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz belőle.