Ez a kosár azért lett ilyen gyönyörű,

mert az én copfomban volt egy hiba, persze az elején, láttam ugyan a hibát, de kijavítani nem tudtam, aztán a oktatónk felbontotta (egy pillanat alatt) és újra megcsinálta (két pillanat alatt). Aztán megcsináltam a copf alját, hibátlanul, de lazán, úgyhogy azt meg meghúzta.

Neki 25 perc egy ilyen kosár, mi 2 órán keresztül kötöttük, bár az ügyesebbek 1,5 óra alatt kész voltak.

Az egyik tanulótárs azon nevetgélt, az első ceruzatartót milyen büszkén vitte haza annak idején, most meg úgy látja, tele van hibával. Fejlődünk.

Kosárfonás másodszor

Nem is olyan egyszerű. Próbáltam egy kiszélesedő kosárkát csinálni, az enyém (a nagy) nem sikerült, a kisebbet anyukám fonta, az szép lett. Az enyém íve nagyon elcsúszott, de egy tepsi pogácsát azért talán majd elbír. 

A füles kosárkára viszont nagyon büszke vagyok, a fület teljesen egyedül csináltam, mert az oktatónk éppen egy vesszőből font kosár befejezésében segített. Akkor már belejöttem, és persze egyáltalán nem nehéz, mondom utólag, akkor azért kicsit megtorpantam. 

Szombaton kosárfonást tanultunk, íme

az eredmény. Nagyon élveztem és remélem lesz folytatás. Az óra rendszertelenül és ritkán van, november közepén lesz a következő, én biztos ott leszek!

A kosárkák peddignádból, az aljuk pedig egy új bútor kiszuperált egységéből készültek. Ezt a nádat csak egy-két percre kell beáztatni, nagyon könnyen fonható, kezdők ezen tanulják a kosárfonást.

Először a vezérszálakat fűztük be, majd hármas fonással fontuk az oldalát, a kosár teteje pedig a vezérszálból készül dupla fonással. Az ovális kosárka alján látszik a kezdő szál. A legnagyobb kosár sötét sávjához a nád hagymahéjjal lett megfestve.