Érdekes, hogy az olvasmányaimat mostanában

mennyire a véletlen határozza meg. Szécsi Noémi három könyve akadt a kezembe (konkrétan: a kezembe nyomta valaki hogy fogjam meg egy kicsit), és azonnal felkeltették az érdeklődésemet.

Szécsi Noémi: Finnugor vámpír
A Finnugor vámpírral kezdtem, főhőse vámpír ugyan, de tisztára mintha egy mai fiatal lenne, aki próbál nem elveszni, megfelelni, beilleszkedni, csak közben csikorognak a fogaskerekek. A vámpír vonal teljesen élvezhető (mintha paródia lenne, nem olvastam vámpíros könyveket, úgyhogy ezt csak sejtem). Az elején kicsit döcögött, de aztán ráhangolódtam, a csattanója szédületes és imádtam a rengeteg nyelvi bravúrt és a humorát. Szécsi Noémi első könyve egyébként, és úgy tettem le, hogy lássuk a többit is!

Szécsi Noémi - Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete (1860-1914)
Elég nagy a váltás, mert egy regény után életmód- és nőtörténet jött, de nem bántam meg, nekem ez a legjobbkor jött. Szakkönyv pedig ennél színesebb és érdekesebb aligha lehet. A két szerző ámulatra méltóan belőtte azt a pontot, ahol a könyv érdekfeszítő és színes, de még alapos (igen, tudományos). Magánélet, szülés, gyermeknevelés, társasági élet mind-mind egy fejezet, és mindezeket a sok rövid alfejezet bontja ki.
Az úrinő háztartása volt rám a legnagyobb hatással (olyanokra gondoljatok hogy leesett állam meg kikerekedett a szemem). Micsoda precíz logisztikával üzemelt a család! Fiatalok a fővárosban, szülők vidéken, egymást segítve (egy pesti fiatalasszony postán hazaküldte a szennyest, anyuka kimosatta a két mosógépben majd vissza; egy másik rendszeresen vágatott baromfit, kora délután, hogy még az aznapi postával elmenjen. Cserébe ment pár, vidéken nehezen (vagy sehogy) beszerezhető áru. 

A divat olyan gyorsan változott, hogy aki adott magára, legalább átalakította a ruháit. Ekkortájt jelent meg a varrógép, volt, aki a hálószobában varrt szenvedélyesen a családtagoknak, volt, aki közszemlére tette a szalonban. Általános volt, hogy a varrónő rendelésre érkezett, kiszabta a kívánt ruhát és a nehezebb részeket összeállította, majd a többi már a háziasszony feladata volt. Főzni legalább annyira tudni kellett, hogy a szakácsnő ne tudja becsapni a háziasszonyt, de persze volt, aki maga is szívesen főzött. A jó háziasszony naponta könyvelte még az aznap ebédhez kiadott alapanyagok mennyiségét is, és úgy általában, hihetetlen precizitással vezette a háztartás eseményeit.
Olvasás közben annyi kérdés merült fel bennem, hogy folytatnom kell a témát, ami azért sem lesz nehéz, mert a bibliográfiában több évre való olvasnivalót találtam. Némelyik ugyan már könyvritkaság, (szinte) lehetetlen beszerezni, de bőven akad hozzáférhető is, úgyhogy ha kedvem úgy hozza, szemezgetek belőle egy kis szünet után.

Agatha Christie: Sors-rejtekajtó
A Tommy és Prudence Beresford történeteket korábban mindig visszatettem a könyvtárban a polcra, most azonban a Sors-rejtekajtó hazajött velem. Christie négy történetet írt a főszereplő házaspárral, és ez a záró kötet, amelyben vidékre költöznek és házfelújítás közben érdekes dolgokra bukkannak. Mert persze egy kalandos életű pár végül egy olyan házat vesz meg, amiről hamar kiderül, kémhistória zajlott ott hajdanán. Rejtélyes és szövevényes a történet, meg persze nem árt vigyázni, mert bármi megtörténhet. A kémhistória szál nem igazán kötött le, de Tommy és Prudenc mentalitása, életmódja annál inkább, úgyhogy elhatározta, elolvasom a másik három történetet is, de most már időrendben.

María Duenas: Öltések közt az idő
Aki látta a minisorozatot, neki azért, aki nem, neki meg azért ajánlom a könyvet. A regényben minden megvan, ami egy izgalmas, fordulatos olvasmányhoz kell. Csipetnyi történelmi hűség, egzotikus város, politika, szerelem és keserű csalódás majd kényszerű talpra állás. Sira, a fiatal varrónő Madridból Tetuanba települ szerelmével, aki aztán becsapja, elhagyja és búcsúzóul még bűncselekménybe is keveri. Fiatal korától egy varrodában dolgozott, kitanulta a szakma minden fortélyát, majd egyedül és mindenkitől távol visszakanyarodik gyökereihez és divatszabóságot nyit. És hogy egy varrónő élete unalmas lenne? Á, dehogy! Olvassátok el vagy nézzétek meg.
A könyvet a film után azért érdemes elolvasni, mert a film pár, igencsak túlzó jelenete (pl. a váltók megszerzése) hiányzik belőle, helyette ott is életszerű megoldások vannak, a film meg egyszerűen csodálatos, a rendező, az operatőr és a jelmeztervező is remek munkát végzett.

És pont most ismétli a Duna vasárnap délutánonként!

Újabb olvasmányok,

és mivel elég lassan készült el a bejegyzés, hamarosan hozom a következő adagot. 

Stefano Benni: Margherita Dolcevita

Margherita élete pont annyira nyugodt és unalmas, amennyire egy tinilányé csak lehet egy unalmas kisvárosban. Egy napon azonban a szomszéd üres telken hirtelen egy fura ház emelkedik ki a semmiből, és a benne lakó család lassan beférkőzik a mindennapjaikba, mégpedig annyira, hogy a családtagok már mással sem foglalkoznak, csak azzal, hogy hogy is tudnának megfelelni nekik. Az egyetlen kivétel ez alól Margherita, aki sehogy sem érti, mi folyik körülötte és miért fordul fel fenekestül a család addig hétköznapi módon folyó élete. A kérdés innentől már csak az, hogy vége lesz-e ennek a lassan kibontakozó őrületnek, és ha igen, hogyan. 

Fredrik Backman: A nagymamám azt üzeni, bocs

Adott a nagymama és a lánya, mindkettő varázserővel bír, csak éppen nagyon másféle. Ezt a másféleséget kell valahogy megérteni és elfogadni egy nyolcéves kislánynak, aki szintén nem átlagos. A nagymama mesél és mesél, majd egy idő után kiderül, minden mesében van valami az életből. Elza ezeken a meseszálakon indul el és térképezi fel a családját, keresi meg a barátokat, és ismeri meg az életet. Elvarázsolt, beszippantott, még jobban mint Ove, egyszerűen nem bírtam távolságot tartani.

Celia Lee - John Lee: A Churchill-dinasztia

Unalmasnak semmiképpen nem nevezném, de ha Churchill élete ilyen könyvben, akkor milyen lenne az enyém? Aprólékosan, kronologikus rendben végigveszi Churchill gyermek és ifjúkorát, a végén ott az első és második világháború, és tényleg, mintha lett volna valami köze hozzá, de sokkal több szó esett arról, hogy éppen hova költöztek, meg miért (elárulom, anyagi gondok). Szóval családtörténetnek is gyenge. Felszínes, távolságtartó és szinte közönyös. Nem is értem, hogy lehet így írni a 20. századi történelem ilyen fontos alakjáról!

Boris Johnson: A Churcill tényező

A Churchill-dinasztia után azonnal keresnem kellett egy újabb Churchill életrajzot, hogy helyre álljon a világ rendje. Boris Johnson könyve végre igazi csemege. Színes, alapos és szenvedélyes. Kiemeli erényeit, elismeri gyengeségeit és felsorakoztatja azokat a tulajdonságokat, amiért ma kárhoztatják, és mindezt lenyűgöző részletességgel. 

Alaposan körbejárta Churchill életének minden fontos mozzanatát, mégpedig minden oldalról. A hős katonát, a jól fizetett újságírót (úttörő volt ebben a műfajban), írót, politikust, hadvezért, diplomatát. Az első pár fejezet laza, néhol szinte bulvárba (nem az bulvárlapok színvonalán lévő bulvárba) hajló, aztán alaposan bekeményít. Bepillantást nyerünk a brit politika működésébe, a birodalom hanyatlásába és mindezt úgy tárgyalja a szerző, mintha egy barátjának mesélné a történetet. Boris Johnson, igen, a most leköszönt londoni polgármester, akiről a legutolsó hír az, hogy megnyerte az Erdogant gyalázó limerick versenyt, az ezt megelőző pedig, hogy az EU-ból való kilépést támogatja. Kíváncsian várom, hogy alakul politikai karrierje! 

Paul Auster - J. M. Coetzee: Itt és most

A két író 2008-ban találkozott először, levelezésük ez után kezdődött. Megtárgyalják az első benyomás fontosságát, a világgazdasági válságot, az emlékezet és feledékenység viszonyát, bőven kibeszélik a sportot (rám a legnagyobb hatással ez a téma volt, újra és újra visszatértek rá, újabb és újabb megvilágításba helyezték - hőskultusz, győzelem és vereség, csapat, esztétikum, sportágak kialakulása mind-mind előkerült), néha felbukkan egy-egy szakmai kérdés (a szereplők névadásáról írnak például, vagy az anyanyelvhez fűződő viszonyukról és annak jelentőségéről), a családi rituálé (a karácsonyi vacsora), barátság  és annyi minden más, hogy bőven sorolhatnám. Sok mindent egészen más megvilágításba helyeztek, mint ahogy általában tálalják, van, amit korábban nem értettem, most elfogadóvá váltam vele szemben. Szórakoztató és elgondolkodtató is egyben. 

Amikor végre megkaparintottam,

két nap alatt olvastam el a Rend a lelke mindennek című könyvet. Hiteles, életszerű és nincs túlírva. Lássuk, mi ragadott meg a leginkább! 

Életmódváltás

Az alaphelyzetről, miszerint életmódot kell váltani, nem rendet tenni, engem nem kellett meggyőzni, tudtam magamtól is. Sőt, ez az életmódváltás már meg is volt, vagyis elindult, mert ez szerintem egy hosszú folyamat. Belátható időn belül a rendrakás/selejtezés végére fogok érni, és működik, mert számos területen (nemcsak fiókban, hanem életmódban is) fenn tudtam tartani a kezdeti állapotot. 

Rendet tenni csak egyszer szabad!

Stimmel. Ahol selejteztem, már nem gyűlik a kacat és nincs káosz.

Azt tartsuk meg, ami örömet okoz

Igen, nagy általánosságban így van. Meg van az a kategória, amin nem kell elgondolkozni: adóbevallást öt évig, hivatalos iratok, számlák. És kb. ennyi.

Semmi nem hiányzik

Tényleg nem, ezt már meg is állapítottam, amit selejteztem, többet nem keresem. 

Mindennek legyen helye

Ezt meg kell tanulnom, tényleg a legapróbb dolgoknak is legyen helye, mert ha nincs, akkor csak leteszem valahova, vagyis rendetlenség lesz és ha (majd valamikor) keresem, a hosszas keresés után vagy megtalálom, vagy nem.

"Még ha nem is vagyunk ennek tudatában, a holmijaink nagyon keményen dolgoznak értünk. Nap mint nap végzik a dolgukat, hogy megkönnyítsék az életünket."

Ezért cserébe Marie megbecsüli a holmijait. Mindennek van helye, tárolás közben a ruhái össze vannak hajtva/fel vannak akasztva, hogy pihenhessenek. Mindig megbecsültem a holmimat (pénzbeni értéküktől függetlenül) de azért még itt is van fejlődési lehetőség. 

Tartsd egy helyen, ami összetartozik

Ez rendkívül egyszerűnek tűnik, de korántsem az. Viszont bevezetem. 

A szezonális ruhák elpakolása idejétmúlt szokás a légkondicionáló és a fűtés miatt

Ezt vitatom, rajtam otthon télen pulóver van, sőt, a munkahelyemen is. Ha valaki 25 °C fokot csinál télen, tegye, én nem fogok.

Könyvek

Marie szerint is a legnehezebb döntés, én viszont már évek óta csak a legszükségesebb és legfontosabb könyveket veszem meg, vagyis ezen a területen sincs nagymértékű beáramlás, rendben van. Ja, hogy mégse? Tizenegy könyvet még így is leemeltem a polcról. 

A könyvet elolvasva megállapítottam, három komoly gyengém van: a hazaérős rutin, a táskám és a ruhatáram. 

Hazaérős rutin

Egyszerűen lenyűgöző, ahogy leírja, mi nála a munka utáni hazatérős rutin. Hazaér, feltesz egy teát, átöltözik, lepakol, kipakol, és persze minden azonnal a helyére kerül. Mire lepakol/kipakol/átöltözik, iható a tea. Na, ez az azonnal a helyére kellene nekem, ez a titok nyitja. Nem részletezem a korábbi gyakorlatot, csak annyit, sürgősen változtatni akarok rajta. 

Válltáska

Hazatér, mindent kipakol és elteszi az aznap hordott táskáját. Nos, az a veszély, hogy én minden nap más táskával keljek útra, egyelőre nem fenyeget, és a munkám is más típusú, de az, hogy a nap végén kiürítsem a táskámból a csak aznap szükséges dolgokat, az nagyon meg kellene tanulnom. Legutóbb egy fontos számlát és egy banki tranzakciós papírt hurcoltam egész héten át, és persze itt az is veszély, hogy bárhol kiránthattam volna. 

Ruhatár

A szekrényem tele, de zömét nem hordom/nem szeretem, viszont eddig nem selejteztem, mert hátha még/egyszer felveszem. Nem fogom, ha viszont szelektálok, a ruháim kényelmesen elférnek és jobban átlátom az aktuális holmikat. Hamarosan szezonváltás, legkésőbb azzal egybekötve megcsinálom. A minimalisták már rádöbbentettek, nem a mennyiség, a minőség a fontos. (Ez persze nehéz kérdés, de dolgozom rajta.)

És végül egy évek óta megfogalmazott probléma, aminek immár tudom a megoldását:

"A tény, hogy nem kell keresgélnünk, valójában felbecsülhetetlen értékű stresszoldó. A rendetlenség részben azért emészt fel bennünket, mert már azért is mindent át kell kutatnunk, hogy megtudjuk, hogy a keresett tárgy egyáltalán megvan-e, és sokszor nem is kerül elő, bármeddig keressük is."

Igen, ez a spájz! Tele, de selejtezni alig lehetne valamit, mert főleg különböző típusú élelmiszerek (lekvár, száraztészta, ecetek, konzervek, stb.) és konyhai eszközök vannak. A bármi előfordulhat bárhol típusú kijelentés azért nem igaz, de tény, hogy fix helye nagyon kevés dolognak van. Mindent oda teszek, ahol éppen van egy kis üresedés, és ez három zsúfolt polcot jelent. Ha keresek valamit, mindhármat át kell néznem, hogy megtaláljam, vagy feladjam a keresést. Az első kisebb átszervezés már megtörtént, a három fontos polcon ki vannak jelölve a helyek és csoportosítva vannak a holmik, most tesztelem a rendszert, és ha jön egy kis jó idő, átrendezem a többi polcot is. 

A tempóm ugyan nem a régi, de végre

ismét rendszeresen olvasok. Mostanában egyszerre többet, ami az elején zavart, de már kezdem megszokni. Rendszerint más műfajúak futnak egyszerre, és egy-egy este kedvem szerint választok, így fordulhat elő, hogy van amit napok alatt kiolvasok, mást viszont hetekig tologatok.

Maj Sjöwall - Per Wahlöö: Az elveszett tűzoltóautó, Gyilkos a háztetőn
Pár éve a skandináv krimi új színt hozott a krimikedvelők életébe. Az elején faltam Indriđason, Nesser és Nesbo könyveit, aztán valahogy telítődtem velük. Tavaly rábukkantam egy jóval korábbi cikkre, ami a mai skandináv krimi előfutárát mutatta be és nagyon kíváncsi lettem Maj Sjöwall és Per Wahlöö könyveire. Érdekes volt a sok mai író által a példaképnek tekintett elődöt olvasni és ismerősként üdvözölni egy-egy motívumot.

Az Agatha Christie-vonalat ott hagytam abba, hogy a Bűnös szövegek után kíváncsi lettem a legpocsékabbnak kikiáltott művére. A Nagy Négyes egy bűnszövetkezet, célja a fennálló társadalmi rend lerombolásával az anarchia előidézése és az egyeduralom, vezetője a világ legokosabb embere, aki történetesen kínai. Ez valóban nem Agatha Christie alaphelyzet. Poirot agyonhajszolt, rosszkedvű és borongós, mindenki élete folyton veszélyen van. A cselekmény gyakran paródiába illő és véget nem érő, értem már, miért emlegette az a rohadt könyv-ként Christie ezt a művét. Hetekig olvastam.

És hogy jöjjön végre valami jó is, elővettem a legjobb könyvének tartott Tíz kicsi négert. Valóban mesterien szövi a történet fonalát. Bűn és bűntudat, megbánás és tagadás, rettegés és gyanakvás mind sorra kerül. Három nap alatt kiolvastam.
Az elbeszélései viszont szintén nem nekem valók (bár néha úgy érzem, magát a műfajt sem szeretem). A Miss Marple című kötetét szintén hetekig olvastam, mindig bízva, hogy legalább egy élvezetes történetet találok, de nem sikerült, szerintem ezennel fel is adom, elbeszélést nem olvasok többet tőle.
A Mary Westmacott álnév alatt írt könyvei közül még nem olvastam semmit, legközelebb ezek közül választok.

Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak
Letehetetlen. A fájdalom, a magány, a veszteség és a legszeretettebb személy elvesztése sírva röhögős svéd regénybe csomagolva. Bár svédnek csak nagy ritkán tűnt, az egész olyan volt, mintha itt és most történne. Mondjuk a szomszédban. Tavaly év végén megjelent Backman második könyve, A nagymamám azt üzeni, bocs címmel, ez lesz a következő könyvem.

Jane Goodall: A remény magvai
Olyan ez a könyv, mint egy jó fűszerkeverék. Egy kis történelem, csipetnyi botanika, némi régészet, mellette ott a legújabb csúcstechnológia, de mindenből csak annyi, hogy ízelítőt adjon, és úgy, hogy mindenki megértse. A fejezetek java alig két-három oldal, úgyhogy egyik ámulatból estem a másikba. Minden sorát élveztem.

Zsolt Béla: Kilenc koffer
Betekintés az emberi lélek legsötétebb bugyraiba. Most adták ki újra, megláttam az ajánlóját, aztán derengeni kezdett, hogy egy laharcolt példány jó ideje várja, hogy kézbe vegyem. Napok alatt elolvastam, majd hetekig nem tudtam kiverni a fejemből. Vagy már nem is tudom soha.

Virginia Wolf: Mrs. Dalloway
Jó ideje nézegettem Virginia Wolf könyveit, és most valahogy kedvet is kaptam hozzá. A Mrs. Dalloway jó választás volt, kíváncsi vagyok a többire is.

Mindennapi krumplink
Volt már a kezemben pár csapnivaló tematikus szakácskönyv, de ez nem közéjük tartozik. A krumpliból tényleg bármit ki lehet hozni, és ezt alaposan körbe is járja a könyv. Engem két recept fogott meg igazán, a szalonnás gombóc sajtmártásban és a máktöltelék krumplival történő keverése. Hogy önmagában rendkívül tömény, ez kétségtelen, eddig általában kekszmorzsával és almával lazítottam, de kíváncsi vagyok a krumplisra is (25 dkg krumpli, 20 dkg mák, 15 dkg cukor, 10 dkg mazsola, 2 tojás).

Nekem 2015-ig kellett várnom,

hogy Jane Austent felfedezzem magamnak, de azonnal a kedvencek közé is került. 

Párszor már beleolvastam egy-egy regényébe, de aztán mindig kerestem valami mást helyette. Idén azonban, amikor újra a kezembe került a Büszkeség és balítélet, szinte le se tettem. Úgy faltam, mintha nem ismerném a történetét, pedig Simon Langton feldolgozását sokszor láttam. Folytattam az Értelem és érzelemmel, majd szembejött velem Jane Austen levelezése, és persze hogy lecsaptam rá.

Nagyon örültem, hogy némi bepillantást nyertem az életébe, de ez inkább csak apró ízelítő volt. Nővére, Cassandra ugyanis Jane halála után nagyon sok levelét megsemmisítette, és precíz nő lehetett, mert a hátrahagyott levelezés olyan tárgyilagos és távolságtartó, mintha Jane nem is a saját életéről írt volna. Ruhák átszabása és javítása, cselédek, háztartás, családtagok egészsége, születések, szomszédság, kötelező rokonlátogatások, ártatlan pletykák váltják egymást.

Alkalmanként két-három levelet olvastam, ezért elég sokáig tartott, és alaposan felkeltette a kíváncsiságomat. Innentől már kerestem a Jane Austenről szóló könyvet is.

Claire Tomalin Jane Austen élete lenyűgözően alapos és mindenre kiterjed. Hatszáz oldalon keresztül végigveszi családját és minden rokonát (bőven volt neki), szomszédságát, életének nemcsak főbb, hanem apróbb eseményeit is. Hihetetlen mennyiségben ontja az adatokat, az érdeklődésem azonban végig fennmaradt. Már az utolsó oldalaknál tartok, és szinte sajnálom, hogy csak ennyi. Vagy mégsem? Most ugyanis azt tervezem, elolvasom A mansfeldi kastélyt és a Meggyőző érveket, aztán talán újra belenézek, mert olyan tömény, hogy több olvasáson át kitart.

Tomalin könyvével párhuzamosan elolvastam a Szerelem és barátság című válogatást*, amiben Austen csonkán maradt, ifjúkori műveit gyűjtötték, és közben azt gondoltam, ha ez pár évvel korábban kerül a kezembe, biztos elhajítom. Kigúnyolta korát és minden olyan tradíciót, ami őt magát is gúzsba kötötte, és mindezt oly fiatalon, amikor szinte még fel se foghatta, milyen korlátozottak a lehetőségei.

Szóval Jane Austen még jövőre is velem marad.

*A Helikon most megjelent kötetét olvastam, teljesen más a tartalma, minta a Lazi által 2006-ban kiadott könyvnek, úgyhogy azt is elolvasom. 

A horgolás, majd a kötés úgy felemésztette a szabadidőmet,

hogy korábbi kedvenc időtöltésemre, az olvasásra egy ideig alig szántam időt. A kedv azonban nem hagyott el, csak alábbhagyott, hogy aztán ismét visszatérjen. Úgy tűnik azonban, ez az időszak sem volt hiába, egész máshogy választok ma már könyvet, nemcsak a egész, a részletek is érdekelnek.

Sokáig csak ötlet volt, hogy a kedvenc szerzőim életrajzával is megismerkedjek, de az utóbbi időben szinte maguktól találnak rám ezek a könyvek. 

Az első ilyen Agatha Christe Életem című memoárja volt. Tizenéves korom óta olvasom a könyveit, időnként előveszem őket és újraolvasom. Idén nyáron a vonatutakra mindig tőle vittem valamit, meg aztán ha egyet olvastam, kedvet kaptam egy másikhoz is. 

Az Életem kiolvasása után még hetekig eszembe jutott egy-egy részlete, teljesen a hatása alá kerültem. Nem kerestem ugyan további életrajzi könyvet, de a kezembe került az Agatha Christie és a hiányzó tizenegy nap című könyv, amiben aztán Jared Cade újságíró nemcsak arról az eltűnésről ír, amit Agatha Christie meg sem említ memoárjában, hanem végigveszi az életét is.

Annyi ellentmondás van a két könyvben, hogy muszáj feloldanom valahogy. Tervezem, hogy elolvasom Laura Thompson életrajzi könyvét és ha még mindig tart a lelkesedés, meg a kíváncsiság, akkor John Curran két könyvét. Curran Agatha Christie kéziratos hagyatékának feldolgozója, és az ajánló szerint rajongói sok feltett és fel sem tett kérdésre választ kapnak ezekből a könyvekből.

Aki pedig már rengeteg krimit olvasott, és magáról a műfajról is szeretne olvasni kicsit, Miklós Ágnes Kata Bűnös szövegek című könyvét ajánlom. Olyan jó a stílusa, hogy az ember észre sem veszi, hogy irodalomtörténetet olvas. A hatására el is olvastam pár nagy klasszikust, és kedvet kaptam például A nagy négyeshez, amit Christie a válását követő nagyon nehéz időszakában írt, és még ő maga is csak úgy emlegetett, hogy "az a rohadt könyv". 

Az életrajzát és Miklós Ágnes Kata könyvét ismerve már egész más lesz olvasni, vagy nem, mert tuti, hogy volt már a kezemben és letettem. Én ugyanis a letevős fajta vagyok, a könyvek nem azért vannak, hogy szenvedjünk tőlük, hanem hogy élvezzük.