2014. augusztus 30.

Hetek óta rendszeresen esik az eső,

a kert pedig felemás képet mutat. A virágok élvezik, a haszonnövények kevésbé. Nézzük először a dolog jó oldalát!

A bordó dália embernagyságúra nőtt és tenyérnyi virágokat hoz. A többi se nagyon marad le mögötte és mind tele van virággal. 



A cserjés margarétát is csak a nyár elején kellett öntözni, folyamatosan hozza a bimbókat. Az elnyílott virágokat a hétvégén lecsipkedem, és még szebb lesz. 


A legényrózsa nem kelt ki idén, de egy ismerős a legnagyobb nyári melegben hozott pár tövet. Nem sok esélyt adtam neki, de két-három öntözés után megkezdődött az esős időszak és gyönyörű lett. Sehol egy fehér vagy egy sárga, szinte mind piros, de nem bánom. Ritkán hordok pirosat, de a kertben szívesen látom minden mennyiségben. 


A varjúháj újra nyílik. Kisebb a feje mind tavasszal, de ugyanolyan tartós, hetekig gyönyörű. 


A csombor már magot érlel. A zömét kihúzkodtam, mert hatalmasra nő egy-egy bokor (a képen kettő van közel egymáshoz), de azért hagytam itt-ott pár tövet magnak, így biztosított az utánpótlás.


A fűszerpaprika még tartja magát. Nehezen indult, mert megfázott kiültetés után, aztán a sok esőtől szépen megindult. De ez most már sok a jóból, ha így megy tovább, nem lesz mit betakarítani. A kellő mennyiségű napsütés hiányában a paprikák zöme zöld, csak néhány pirosodik. 


Ez a legszebb tő, gyanítom, így kellene kinéznie a többinek is. 


Ami a leginkább elszomorított, Juhmeli paradicsomjai megadták magukat, a három fajtából egy sem ért be. 


Kaptam idén ökörszívet és egy kisebb fajta sárga paradicsomot, mindkettőből szedtem magot, jövőre újra megpróbálom. A San Marzano viszont még tartja magát. Sokáig már az se, de most sok van rajta. 

Már szedhető a zöldbab és sok lenne rajta, de félő, hogy vagy valami gombabetegség (nagyon hűvösek a reggelek), vagy a tetű elviszi. A szilva nagyját a májusi vihar leverte, a maradékot pedig megtámadta a monília. A krumpli alig lett és gyatra az is,de ennyi eső után nem is nagyon lenne tárolható. Szeder alig. A hétvégére nyári meleget jelzett a meteorológia, de a napot ma alig láttam. Ha így folytatja az időjárás, a romeltakarítás lesz a legfőbb kerti munka. 

2 megjegyzés:

Juhmeli írta...

Ó, sajnálom. Elég későn küldtem, ha koraiak, akkor talán lett volna esélyük, de az sem biztos. Remélem a sajátjaid jobban muzsikáltak. Ha szeretnéd, szívesen küldök magot időben.

És igaz, az is, hogy a dísznövényeknek nagyon jót tett az időjárás, nálunk is látszik, pedig mi nem kaptunk olyan nagyon sok esőt nyár derekán, hetente egyszer volt egy kis adag. Idén nem égett ki a fű.:)

florentine írta...

Hát ez benne van a pakliban, de úgyis tudod... A magokról meg majd egyeztetünk.