Az első, valóban működő

cipzárasom. Időnként kicsit akad, mert a bélést túl közel varrtam a cipzárhoz, de legalább tudom, kell a távolság.

Ezt az útmutatót követtem. (A link jó, csak néha nem működik.)

Egy éve ilyentájt kezdtem varrni,

aztán következett néhány hónap, amikor leginkább csak pihent a varrógép, május óta azonban elég sok időt töltöttem mellette. Az évfordulós táskát varrva pedig végiggondoltam, mi mindent tanultam egy év alatt.

Mire elfogyott az első 1000 yard fehér cérnám és elgörbült az első tűm, szereztem némi jártasságot, úgyhogy a kezdeti tanácstalanság alábbhagyott, ha valami apróságról van szó. Ügyesebben választom ki a cérna színét, rájöttem, hogy lehet beosztani 6 orsót, hogy mindig legyen az újabb színnek is, és a legapróbb anyagmaradékot is érdemes eltenni (a patent alábélelésére pl. biztosan elég).

Kipróbáltam a gomblyukvarrást, felhajtottam egy nadrágot, varrtam árnyékoló függönyt terítőből, és mindig találok valami, amit szeretnék kipróbálni, megtanulni, megvalósítani.

A cipzár következik.

Egy kis horgolás, egy kis varrás,

és a bakancslistám egy újabb darabja készült el.

Dolgozom a válltáska projekten,

és mondhatom, ez a kisebb, hosszított fazon már közelít az ideálishoz.

A korábbi bevásárlótáskánál egy lépéssel tovább mentem és a táska oldala külön van szabva, ráadásul nem is egy, hanem három darabból (így anyagtakarékosabb de több odafigyelést igényel). Először magát a csíkot varrtam össze (az alsó rövidebb, az oldala kicsit hosszabb), aztán az összevarrást az alján kezdtem a hátlappal, majd a két oldalát, végül ugyanez az előlappal.

A fő anyagot és a zsebeket vasalható közbéléssel (nem szőtt fajta) erősítettem meg, amit a külső zseb varrásakor azért kicsit vastagnak éreztem, de valószínűleg legközelebb is így csinálnám. Végül egy vékony, nem ragasztós közbélést is (vatelin) kapott, puha, de alaktartó lett a végeredmény.

A fülét belül ripsszel erősítettem meg, rávarráskor elgörbült az első tűm (10 réteg), úgyhogy ezen mindenképpen változtatni kell.

Belül mindkét oldalán van zseb, az egyik egész nagy, osztott, a vele szemben lévőbe viszont éppen csak egy telefon fér.

Olyan szép lett, hogy egy hete csak nézegetem. Talán őszre jó lesz.

Ez a táska tetszett meg annyira, hogy megvarrjam magamnak. 

Találkoztatok már Joshua Fields Millburn

nevével? Pár hete egy újságcikket olvastam a minimalista életformával kapcsolatban és a cikk úgy felkeltette az érdeklődésemet, hogy rögtön el is olvastam A minimalisták című könyvét.

Joshua 30 éves korára leszámolt az Amerikai Álommal (költs többet, mint amennyit keresel) és kialakított egy ezzel szöges ellentétben álló életformát. Kilépett a cégtől, ahol már addig is szép karriert futott be és az ezt követő években a jóval kevesebb jövedelméből elég gyorsan felszámolta adósságait és teljesen új elvek szerint szervezte át az életét.

Ne egy amerikai típusú megmondókönyvre, hanem egy memoárra számítsatok. A gyerekkorát szerintem kicsit bő lére eresztette, de azt túlélve kifejezetten élvezetes írás. Röviden talán ezzel az idézettel tudnám bemutatni milyen is ez az élet:

Már nincsenek olyan dolgaim, amelyek nem képviselnek értéket az életemben. Minden ruhámat hordom, minden edényemet használom, minden egyes vagyontárgyamat élvezem, mert szándékosan csak azokat tartottam meg, amelyeknek funkciójuk van a a mindennapokban. Minden más eltűnt. Mindannyian különbözőek vagyunk, így ami számomra értéket jelent, az nagyon különbözik attól, ami valaki más életében képvisel értéket.

Nézzetek be hozzá, itt az otthona, szerintem sok mindent elárul róla.

A könyvet olvasva hamar rájöttem, ezt az utat járom már egy ideje, csak eddig nem tudtam hogy minimalista vagyok.

Évek óta nem hatnak rám a reklámok, nincs tele a fürdőszobám kozmetikumokkal, a tisztítószerek javát rég ecetre és szódabikarbónára cseréltem, a fogyasztási cikkeimet akkor cserélem le, amikor már nem üzemképesek, amit lehet, javíttatok. Sok mindent használtan veszek (és még évekig használom), a telefonom mindig a legolcsóbb és kártyás, mert keveset használom, alap kábelcsomagom van (és a tévém se mai darab), soha nem volt számomra jutalom hogy megvehettem valamit (nem is értem mi a jutalom abban, ha én fizetem ki?). A ruhatáramat már jó ideje úgy bővítem, hogy hozzám illő ruhát veszek és nem a divat az elsődleges szempont.

És pár dolog, amit a könyvet elolvasva fogalmaztam meg magamnak a jövőre vonatkozóan:

• A kertben megtermelt élelmiszerekből igyekszem a lehető legtöbbet frissen felhasználni (most pl. minden süti málnás vagy meggyes és leginkább a cukkinit várom, rengeteg étel van, amibe fel lehet használni). A fagyasztót - ha már teleraktam - többet nyitogatom a tél elején, mint szoktam, hogy ne áprilisra, májusra ürüljön ki, szerintem lehet az akár február is. 
• Kicsit fáraszt már a gyűjtögetés. Mostanában pl. állandóan méteráruba és rövidáruba rohangálok. Hol ez, hol az hiányzik éppen, de igyekszem mindenből annyit venni, amennyi szükséges, és ez néha már egész jól sikerül. Tanulható, csak gyakorolni kell egy kicsit. Így viszont nem kell rakosgatni a maradékot, amit aztán később pl. nem találok vagy elfelejtem hogy van, és veszek másikat. 
• Nem spájzolok és nem halmozok. Ezt elég sokszor el kell mondani magamnak, de alakul. Sütéshez, főzéshez kelléket az elmúlt 2 évben pl. nem nagyon vettem, előtte pedig folyton vágytam valami tálra, sütőformára, eszközre, de a javát alig használom. 
• Szimpatikus a könyvtára és az elv, hogy az olvasás a fontos és nem a vásárlás. Ő továbbadja az újonnan megvásárolt könyveket, én könyvtárba járok és rukkolázok. Évek óta csak a számomra leginkább fontos könyveket veszem meg, gyűjteni már nem gyűjtöm őket, a meglévő könyveimet viszont át kellene fésülni, szerintem jó pár feleslegessé vált. 
• Joshuának nincs kertje és nagyon úgy tűnik, soha nem is volt köze hozzá. Szívesen megkérdezném, van-e olyan területe az életének, ahol nem tud minimalistaként élni, mert akármennyit is gondolkodom, a kert az, ahol képtelen vagyok bármilyen minimalista irányelvet meghatározni. Ki ne szeretne még valami szép virágot (most sem férek már el, de azért csak találok neki helyet), új zöldséget, korábban sosem használt fűszernövényt csak a kihívás és a kíváncsiság miatt?

És hogy ki mindenki minimalista még? Olvassátok el Thomas Jefferson 10 pontját, én igencsak meglepődtem rajt.

A sok egyenes vonal után

ez a táska elég nagy lépés volt, de némi bontás és fejvakarás után csak összehoztam. A külső kék anyag egy hónapok óta rakosgatott kedvenc, a pöttyös bélés szintén. A fülénél a kettő együtt már sok lett volna, úgyhogy a pöttyöst szürkével párosítottam.

A szabásminta tartalmaz egy négyzetet, miszerint ha az 3 inch, akkor jó, ha nem, rossz a nyomtató beállítása. Az enyém 3,5 inch, úgyhogy egy ismétlés mindenképpen lesz kicsit kisebb (ez malaclopó méret) verzióban. Kíváncsi vagyok, második nekifutásra könnyebben veszem-e az akadályokat.

A szabásminta: Laney Hobo Bag.

A forróság nem enyhül,

és még napokig bírni kell. Remélem, a végén kapunk egy nagy esőt, mert most minden túlélés üzemmódba kapcsolt. 

A virágok nagyon hamar elvirágoznak. A narancsos rózsámon egyidejűleg negyven bimbót számoltam meg, nyíltak is sorra, de csak két-három napig bírták. A hajnalkáért tavasszal nagyon megdolgoztam. Két zacskóból mindössze tíz bújt ki, aztán végül nyolc tövet tudtam kiültetni  a drótkerítés tövébe. Fut ugyan, de szenved. 

Tavasszal virággal vetettem be egy új ágyást, sárgaviola, sóvirág és oroszlánszáj került bele, a petúnia ráadás. Az oroszlánszáj egy hét alatt levirágzott, a sóvirág viszont hetekkel ezelőtt szökött szárba, és még mindig csak bimbós, de úgy tűnik, jól bírja a meleget. A sárgaviola kelt a legszebben, bőven palántáztam az ágyásból máshova is, de kétnyári, idén csak zölden díszít(ene, ha nem lenne ekkora hőség). A bársonyvirágból hatalmas, dúsan virágzó tövek lettek, úgyhogy az idei év hőse nálam egyértelműen a sóvirág és a bársonyvirág.

A dézsás virágok úgy ahogy kinéznek. Jól bírja a cserjés margaréta, az estike viszont csenevész. Zöldje alig, egy-egy tő virágzik itt-ott, holott ilyenkor már erdő szokott lenni.

A zöldségek is esőért kiáltanak. Sorol a zöldbab és kikelt a cukkini (tavasszal csak a gömbcukkini bújt ki, most próbálkoztam simával). A csili nagyon szép és remélem, hogy a kápián is lesz termés. A szeder tele éretlen gyümölccsel, de eső nélkül csak pár szem lesz. Rengeteg lenne a szilva is, de már potyog, pedig csak szeptember elejére érne be. A sárgabarackért viszont már nem kell aggódni, napok óta dunsztban van.

Fürtökben lóg már a paradicsom, de érni nem érik.

 

És a hét termése: gömbcukkini, spárgatök, hagyma és őszibarack.

Ki se számolom, mennyi ideig

készült a barátnőm szülinapi táskája, de íme, elkészült!

Először nem kaptam hozzá anyagot*, aztán bélést. Közben törtem a fejem, sokat, mert szerettem volna valami újdonságot (nagyot kért és a bevásárló fazonban egyeztünk meg). Végül, mert nem lett volna szerencsés minden ötletemet ezen a táskán kipróbálni, maradt ez a kis díszítés.

Kicsit aggódtam, fehér zsinórt nem kaptam hozzá, ez a B terv, de kár volt, a barátnőmnek tetszik.

A 70 cm anyagból lejött a füle (2×6 cm, mert mindkét oldala a külső vászon), a maradékból pedig kiszabtam a táskát. A béléshez szintén 70 cm anyagot vettem, aztán szabáskor jöttem rá, a világítótornyok így furán fognak állni. Sebaj, vasmacska, mentőöv, kormánykerék rendben :-)

*végül az IKEA-ban találtam

Még tavaly kezdtem kicsit foglalkozni a fával,

akkor írtam is a méhviaszos pasztáról. Utána körülnéztem, hogy az asztalon kívül van-e még valami, aminek jót tenne egy kis kezelés, a nagyanyámtól örökölt kisszék rögtön jelentkezett is. 

Finom smirglivel lecsiszoltam a teljes felületét majd lenolajjal többször átkentem. Méhviasszal még nem kezeltem, de a különbség már így is látszik. (Ezen a korábbi fotón kicsit belóg a lecsiszolt felület.)

A nagy kánikulában az egyik kisebb ablak is kapott plusz árnyékolót, de kellett hozzá valami pálca, és szintén ráfért egy kis ápolás. Egyet kezeletlenül hagytam, hogy legyen mihez viszonyítani, az eredmény engem is meglepett. A felső lenolajjal, az alsó lenolajjal és méhviasszal lett kezelve. 

Szinte bizsergett az ujjam,

annyira szerettem volna már valami újdonságot varrni, de mindig volt valami fontosabb. A kánikulának köszönhetően a hétvégén ki se dugtam otthonról az orromat (az élményfürdő nekem nem alternatíva, vízpart inkább, de az meg nincs), úgyhogy (majdnem) befejeztem egy két hete készülő táskát, meg összedobtam ezt a prototípust.

Két fazont kombináltam, mert ennek a táskának nagyon tetszik a külső zsebe és a fülmegoldása, de bélés nélkül készül, úgyhogy a bevásárlótáskán alkalmazottak szerint én azért varrtam bele bélést is.

A füle elég sok fejtörést okozott. Adott a hevederpánt, de itt kaland az élet*, úgyhogy varrtam helyette. Ez a kifordítós módszer elég macerás és rettenetesen gyűri az anyagot, úgyhogy a hevederpánt csak jó lehet. A zsebet belül egy köper csíkkal megerősítettem, szerintem jót tett neki.

Most a nappaliban lóg egy fogantyún és ha elmegyek mellette, mindig arra gondolok, vajon mit szól hozzá a két éve nem látott barátnőm. Meglátjuk!

*A rövidáru szabadságon, erről meg hogy értesülnék máshogy, mint hogy az ajtaján olvasom a kiírást. A függönyös tudja mi az, van is fekete, úgy általában, most éppen elfogyott, és nem, más színről ne is álmodjak! A méteráru hétfőn nyitva sincs, úgyhogy azt már útba se ejtettem a kánikulában. Maradt a fabtextil, mert ott van olyan is hogy étcsoki meg olajzöld, úgyhogy a következő táskámra már lesz hevederpánt, és nem fekete.