2015. július 15.

Még tavaly kezdtem kicsit foglalkozni a fával,

akkor írtam is a méhviaszos pasztáról. Utána körülnéztem, hogy az asztalon kívül van-e még valami, aminek jót tenne egy kis kezelés, a nagyanyámtól örökölt kisszék rögtön jelentkezett is. 

Finom smirglivel lecsiszoltam a teljes felületét majd lenolajjal többször átkentem. Méhviasszal még nem kezeltem, de a különbség már így is látszik. (Ezen a korábbi fotón kicsit belóg a lecsiszolt felület.)

A nagy kánikulában az egyik kisebb ablak is kapott plusz árnyékolót, de kellett hozzá valami pálca, és szintén ráfért egy kis ápolás. Egyet kezeletlenül hagytam, hogy legyen mihez viszonyítani, az eredmény engem is meglepett. A felső lenolajjal, az alsó lenolajjal és méhviasszal lett kezelve. 


Nincsenek megjegyzések: