2016. március 17.

A háztartás átszervezése

tovább folytatódik, és nagyon jó irányba halad, úgy érzem. 

Selejtezés
Ez a legfontosabb szerintem, apránként haladok. Mostanában az irataimat selejteztem például az adóbevallás kapcsán, és a kezembe került papírok felétől szabadultam meg. Vagy pár hete rendet tettem a komódomnak abban a kis fiókjában, amit egyéb fióknak is nevezhetnék (oda szórtam be mindent, amit máshova nem tudtam). Annyira tele volt, hogy már féltem kihúzni, és persze sose találtam meg benne semmit. Kb. 20% iratot és 30% ritkán használt kreatív cuccok tettem a helyére, 35% ment a kukába és maradt 15% szükséges holmi a fiókban. Heuréka, a hálószobámban van jegyzetlap! Több tömbnyi. Évek óta hiányoltam, legalul volt. 

Spájz
A kiürült üvegek már a pincében vannak (címke leáztatva, tetővel lezárva, papírdobozokban, hogy ne lepje a por), elég sok az üres hely, hamarosan átböngészem, mi maradt még. 

Mélyhűtő
Eredetileg december közepén akartam egy leltárt csinálni, de rájöttem, felesleges, tömve volt. Aztán a karácsony/újév kapcsán látványos volt a fogyás, majd januártól apránként csökken a készlet. Zöldbab, borsó, tök is már csak pár zacskónyi van, úgyhogy hamarosan ki lehet húzni a hűtőt meggyszezonig.

A barátnőmnél láttam egy rendrakásról szóló könyvet, pár lap erejéig beleolvastam, most várom, hogy kiolvassa, nagyon érdekesnek tűnik, ha tetszik, beszámolok róla. 

A képen pedig a bimbóskel, ami alig egy hét alatt bújt ki. A paradicsomok és a szárzeller még várat magára.

4 megjegyzés:

MrsYarnart írta...

kolumbusz tojása :D selejtezni!!! nekem is ezzel kellene kezdenem. akkor mégsem kellene új szobát építenünk. pénz úgysincs rá elég :) attól tartok, nem lesz olyan könnyű dolgom, mint neked. a spájzra és mélyhűtőre még gondolni sem merek...

florentine írta...

Éva, új szoba? mesteremberek? á,szerintem is selejtezz inkább :-) jó ideje készülök rá és több mint fél éve nekiálltam, apránként, de haladok. és nem bánok semmit!

Katalin írta...

Konmari könyvére gondolsz? nagyon jó, érdemes megvennihttp://maison.blog.hu/2014/12/27/az_orok_rend_titka


sok sikert a további rendezéshez:))

florentine írta...

Katalin, igen, ez az :-)