2015. szeptember 4.

A varrásban a legjobban a szabadságot

élvezem. Szeretnék egy fali tárolót? Pont ilyet? Miért is ne? 

Adott volt a tároló, és két kifakult sötétítő függöny, amiből hátha jó lesz. Nézegettem egy ideig az anyagot, latolgattam a lehetőségeket, aztán nekiálltam. Lépésről lépésre haladtam, mindig csak a következő feladattal törődtem, és íme, elkészült.

Anyag
A színe teljesen kifakult, így a visszájával dolgoztam. Az alapja fakó sárga, ezen pedig élénk, kisebb-nagyobb virágok. A szabásnál ügyeltem rá, hogy a rózsák a sarkokra essenek, ez persze a mérettől is függ, de itt pont kijött. A zsebek szabásakor szintén ügyeltem a mintára.

Steppelés
Ezt élveztem a legjobban. Egy korábban használt vékony kartont (8 cm széles) használtam a jelöléshez. Végigcsíkoztam, gombostűvel rögzítettem, majd levarrtam. A két anyag közé vékony vatelint tettem.


Háta
Külön hátlapot szabtam, hogy a varrás a színén ne látszódjon, így a tároló három réteg anyagból és a vatelinből áll. Lehetett volna tűzni az alapon és vatelinen, de volt anyag bőven, és a stabilitáshoz is jól jött a plusz réteg, így a steppelt részt felül behajtottam, nem vágtam. A szélekhez bőven hagytam anyagot.

Rögzítés
Az eredeti rögzítése egy léc és rajta két csavar, bár én inkább léccel (vagy a képen látható pálcával) és a két végén a lécre csomózott zsinórral oldanám meg. Előbbi esetében rejtett a léc, utóbbinál kilóg, persze a fő kérdés, adott helyen mi fér el.  


Szerintem jó lett.

6 megjegyzés:

MrsYarnart írta...

szerintem is :) nagyon tetszenek a varrogatásaid! ez is nagyon praktikus darab :)

florentine írta...

Éva, a praktikus mindig közel áll hozzám (de úgyis tudod)

aarkus írta...

Szerintem is jó lett, és tök jó, ahogy kreatívan az anyag visszáját használtad.

florentine írta...

aarkus: kicsit tartottam tőle, de bejött. a tanulság: kísérletezzünk bátran!

Juhmeli írta...

Tényleg nincs mitől félni, nagyon szuper dolgokat tudsz már és szépen, precízen elkészíted el őket.

Tegnap beugrottam, hozzád, hogy megnézzem a kertedet, aztán megláttam a sok gyönyörű varrásodat. Le is csaptam a laptop tetejét és azzal a lendülettel előbányásztam a varrógépet. Kati örülhetett, vele kezdtem; rókapárna kipipálva.:)

Holnap tisztasági csomagnak készül az zsákja.

florentine írta...

Juhmeli, nem győzök csodálkozni, mennyi minden van, amit meg tudok már csinálni. Apróságok, de egyénre/helyre/méretre szabottak, némelyiknek alig kell valami anyag, némelyik újrahasznosított, szóval varrni jó, varrni érdemes! Örülök, hogy hozzájárultam a rókapárnához és a zsákhoz :-)