2015. július 22.

A forróság nem enyhül,

és még napokig bírni kell. Remélem, a végén kapunk egy nagy esőt, mert most minden túlélés üzemmódba kapcsolt. 

A virágok nagyon hamar elvirágoznak. A narancsos rózsámon egyidejűleg negyven bimbót számoltam meg, nyíltak is sorra, de csak két-három napig bírták. A hajnalkáért tavasszal nagyon megdolgoztam. Két zacskóból mindössze tíz bújt ki, aztán végül nyolc tövet tudtam kiültetni  a drótkerítés tövébe. Fut ugyan, de szenved. 

Tavasszal virággal vetettem be egy új ágyást, sárgaviola, sóvirág és oroszlánszáj került bele, a petúnia ráadás. Az oroszlánszáj egy hét alatt levirágzott, a sóvirág viszont hetekkel ezelőtt szökött szárba, és még mindig csak bimbós, de úgy tűnik, jól bírja a meleget. A sárgaviola kelt a legszebben, bőven palántáztam az ágyásból máshova is, de kétnyári, idén csak zölden díszít(ene, ha nem lenne ekkora hőség). A bársonyvirágból hatalmas, dúsan virágzó tövek lettek, úgyhogy az idei év hőse nálam egyértelműen a sóvirág és a bársonyvirág.


A dézsás virágok úgy ahogy kinéznek. Jól bírja a cserjés margaréta, az estike viszont csenevész. Zöldje alig, egy-egy tő virágzik itt-ott, holott ilyenkor már erdő szokott lenni.


A zöldségek is esőért kiáltanak. Sorol a zöldbab és kikelt a cukkini (tavasszal csak a gömbcukkini bújt ki, most próbálkoztam simával). A csili nagyon szép és remélem, hogy a kápián is lesz termés. A szeder tele éretlen gyümölccsel, de eső nélkül csak pár szem lesz. Rengeteg lenne a szilva is, de már potyog, pedig csak szeptember elejére érne be. A sárgabarackért viszont már nem kell aggódni, napok óta dunsztban van.


Fürtökben lóg már a paradicsom, de érni nem érik.

 

És a hét termése: gömbcukkini, spárgatök, hagyma és őszibarack.



6 megjegyzés:

Monika írta...

Túlélés.Ez az én fő szavam is. A kertet meglocsoljuk,de szinte semmi.Már mindegy is.
Azért neked van szép termés is,ez olyan jó!!!!
Nálunk nem csak az eső hiányzik,hanem a jó föld is...

florentine írta...

Manka, én is nagyon örültem, hogy ennyi minden termett ebben a hőségben is!

aarkus írta...

Túlélőbajnokok ezek a növények, a barack meg annyira de annyira kívánatos a képen...!

florentine írta...

aarkus, a kánikulában a túlélést nagyban segítette a tökfőzelék és a behűtött barack. remélem, kapunk egy nagy esőt és magához tér minden!

Jucus írta...

Mi is túlélünk - 30 fokban panelban.
Csoda guszta a barackod! Gömb cukkiniről még nem is hallottam! Milyen szép az is, meg a hagymád! Érdekes, nálunk is még csak a lugas paradicsom érik, a töves még nem. Párom is nagyon sokat öntöz, én a kardvirággal voltam úgy, hogy napról-napra elvirágoztak ezen az égető napon.

florentine írta...

Jucus, a gömbcukkinit jól lehet tölteni és a hőség ellenére is finom zsenge (a sima cukkinim nem sikerült, a növény él, de nem hoz termést). A paradicsomot nagyon várom már.