A hagyományos, krémes süti

repertoárom most a méteres kaláccsal bővült, a sikere pedig még engem is meglepett, úgyhogy meg kell örökítenem itt is. 

 

Papp Emese receptje jutott elsőként eszembe (itt olvasható), de aztán körülnéztem kicsit itt-ott, ez bizony egy régi (a barátnőm nagymamája által is használt) recept. Gyerekkoromban mindig lehetett enni valakinél, de a családban senki nem sütötte.

 

A recept majdnem tökéletes, néhány apró fogás, és a kezdők is hibátlan eredményt kapnak:

A sárgájából először a cukor felével, majd a lassan hozzácsorgatott vízzel és olajjal hatalmas habot vertem géppel, az összekevert tészta pedig lazább lesz, mint a piskóta (ezért is elég bele úgy fél, esetleg 2/3 sütőpor). Szóval nem simává keverjük, hanem hatalmas habbá verjük!

A felezést komolyan kell venni, hogy az egymás mellé kerülő fehér és barna szeletek szépen mutassanak. Az apróbb egyenetlenség nem számít, a tetejére kent krém elfedi. 

A tészta nagyon finom, csak éppen a fehér rész harmatgyenge, a kakaós pedig masszív. Érdemes egyensúlyba hozni a kettőt, ezért az összekevert tésztát kétfelé vettem (fehérjét, sárgáját külön tálban kell felverni, úgyhogy ehhez nem kell újat elővenni), és a fehér részhez 2 evőkanál lisztet, a kakaóshoz pedig 2 evőkanál kakaót adtam. (A kakaó minősége a szárazanyagban lévő kakaóvaj tartalomtól függ, ha magas, elég belőle kevesebb is, az enyém 20% körüli.)

A megfőzött pudingot időnként átkevertem amíg hűlt, hogy ne bőrösödjön meg a teteje. 

A szobahőmérsékletű vajat géppel habosítottam, 2-3 részletben adtam hozzá az átszitált porcukrot, végül szintén 2-3 részletben a kihűlt pudingot. Az eredmény lenyűgözően könnyű és habos.

A krém cukortartalmából kicsit visszavettem, a pudingba csak 1 evőkanál cukrot tettem (és azt is a meleg tejbe, ezt a pudingport és cukrot összekeverjük utasítást nem is értem). 

Két 30-35 cm hosszú tálcán fér el a süti, mert közepes méretű (295 mm hosszú) őzgerinc formám van.

A szeletekre bőven kerülhet krém, sőt, a tetejére is jut majd belőle bőven. 

A sütistálca széleit sütőpapírból vágott csíkokkal (5-6 cm elég) fedtem be, hogy ne legyen csokis. Miután megszilárdult a csoki a papírnál elvágtam a csokiburkot és kihúztam a csíkokat. Lehet rácson is csokizni, de a kész tészta elég nagy és súlyos, megfelelő méretű kés kell hozzá.

A csokizás művelete volt a legrejtélyesebb számomra. Hogy nem csorog le az összes csoki az oldalán? A krémmel bevont tésztát behűtöttem, és a megolvadt csokit is hagytam hűlni, éppen csak még folyjon, így köt meg a leggyorsabban. Evőkanál, megdöntött tálca, gyorsabban megy, mint gondoltam. 

Helló mindenki! Rufusz vagyok,

mezei földimalac. A gazdám vetőmagot árul, bejárom majd vele a Dunántúlt, mindenféle búza- meg kukoricaföldön fogunk mászkálni vetéstől aratásig. Már nagyon várom! 

 

(Hát nem mondom, hogy könnyen válok meg tőle. Kedvenc Drops Delightom, adatok a ravon.)

A fűszerpaprika történetének végét

még nem is meséltem, pedig már nagyon ideje, nyakunkon az új szezon.

Talán emlékeztek még rá, a palántázás simán ment, aztán jött a kiültetés, és a virágzó paprikámat elérte egy olyan hidegfront, hogy azt hittem, túl sem éli. Júliustól jött a rengeteg eső, ami persze kevés napfénnyel társult, a paprika pedig napimádó. Ez után már csak egy október eleji pánikszerű betakarítás hiányzott, de tényleg, így kerek a történet, gondoltam én. Hát nem, még mindig nem ért véget a kaland. 

A száradás nagyon elhúzódott, és egyszer csak azt vettem észre, némelyik paprika színét veszti. Amikor felnyitottam párat, hogy megnézzem, mi ennek az oka, láttam, hogy a paprika húsa ugyan megszáradt, de a magház még nagyon nedves, úgyhogy penészedésnek indult. Ekkor gyorsan - mentve a menthetőt - késsel felhasogattam, kidobáltam a penészeset ( úgy negyede veszett kárba), és két nagy tepsire tettem, majd párszor a kikapcsolt, forró sütőbe tettem száradni. Az illata fenomenális, csak annyit mondok, enyhe bajokra szerintem gyógyír. 

Ekkor már csak a darálás volt hátra. A darálóm tippem szerint velem egyidős, le kellene már cserélni, úgyhogy napokig tartott, aggódtam is kicsit, de csak kibírta.

Bő 30 dkg fűszerpaprikám lett végül, és próbálok nem belegondolni, hogy ha - 

1. nincs a hidegfront június elején, 2. a sok-sok eső és a kevés napfény júliusban és augusztusban, 3. az októberi lehűlés - akkor mennyi lehetett volna a zacskó magból.

Aki unja már a borsót és a répát, szerintem fűszerpaprikát mindenképpen vessen, izgalmas lesz, annyit mondok! 

Sziasztok! Winston Clarence

vagyok, felföldi földimalac. Zatyival együtt túrjuk a kertet, bár még nagyon hideg van esténként. Remélem, hamarosan jön a jó idő, addig meg elkelne egy jó meleg pulcsi. Néha összefutunk a helyi vakonddal, vele jól el lehet dumálni, de a gazdi szőrös macskáját nem szeretem. Folyton csak heverészik a napon, odébb nem menne, semmi pénzért. Azt hiszem, kicsit meg kellene nevelni. 

 

(Minta: Edward állatsereglete, adatok a ravon, most nem felejtettem el nyilvánossá tenni, hogy mindenki lássa.)

Sziasztok! Winston Zakariás vagyok (Zatyi),

az első számú kedvenc. A földimalacok közül az erdei alfajt képviselem és a lógó fülűek családjába tartozom. Az ásás a hobbim és szeretek bandázni. Ezzel a nyomi kis fonalgombóccal elég uncsi az élet, de a gazdim megígérte, hamarosan lesznek pajtik. Már nagyon várom őket!

 (Minta: Edward állatsereglete, további adatok a ravon, szerintem ne hagyjátok ki!)

Néha sokáig nem áll össze a kép,

de aztán sokszor megállapítom, érdemes volt várni!

A kézzel festett Bucit még 2011-ben vettem, de sehogy sem találtam hozzá formát. A kék Ottocapiból volt egy kis maradék, éppen csak annyi, hogy egy próbát tegyek és lássam, a kettő milyen jól passzol egymáshoz. A mintát pedig egy korábbi csereberére vettem, aztán mégis másikat választottam.

Decemberben végre összeállt a kép, január elején el is készült, azóta hordom.

Ez az elnyújtott háromszög forma egy kis csavarral nekem nagyon bejött.

Minta: Scalene by Carina Spencer

Fonal: kézzel festett Buci és Lana Gatto Ottocapi

Tű: 4.0

Súly: 184g

További adatok és képek a raverly adatlapon.

Köszönöm mindenkinek, aki

játszott velem, olvas, hozzászól egy-egy bejegyzésemhez, és köszönök minden kedves levelet, amit kaptam. Egy kis viszonzás a sok kedves szóért a januári játék, és nem is húzom tovább az időt, sorsoltam végre (mint mindig, a random.org segítségével), és a szerencse idén

anyahajónak 

kedvezett!

Adél, szívből gratulálok és kérlek jelentkezz minél előbb. Az influenza teljesen levett a lábamról(a sorsolás is ezért csúszott), úgyhogy mielőbbi postázást nem ígérek, de csütörtökön vagy pénteken mindenképpen indítom a csomagot.

A januári játék idén sem marad el,

úgyhogy fogjunk is hozzá, nehogy kifussunk az időből. Elég sokat gondolkoztam, idén mi legyen a nyeremény, majd amikor megvarrtam az első füzetborítót, tudtam, ezt kerestem!

A játékban való részvétel feltétele:
1. hozzászólás ehhez a bejegyzéshez 2015. január 31-én 18 óráig,
2. a nyertes 2015. február 6-án 18 órág jelentkezzen a nyereményért a szinre pont szin kukac gmail pont com címen. Ennek hiányában új sorsolást tartok.

Sorsolás: 2015. január 31. 18 óra.

A nyeremény pedig a képen látható napló és csatos tárca. A füzetborító egy Mozaik Natural Line ősz heti határidőnaplót takar, a másik pedig a héten mutatott csatos tárcák közül az egyik.

Elsőre elég nagy falatnak tűnt,

de addig próbálkoztam a csatos tárcával, amíg összehoztam az elsőt, ez után a többi már gyerekjáték.

A Vigyázz! Kész! Varrj! bejegyzése alapján próbálkoztam, de végül több pontban eltértem tőle.

1. Sehogy sem ment a tárca összevarrása a merevítő közbéléssel, majd elhagytam, és végre szép lett. A fő anyagra vasalt vlies (abból úgyis különböző vastagságúak vannak) is elég tartást ad a tárcának.

2. A felső ívet kézzel varrtam.

3. A keret rávarrása csak az első 5 percben tűnt nehéznek, amint megvan a technika, könnyen megy. A rögzítő öltéseket szintén elhagytam, 4-5 gombostűvel rögzítettem inkább mindkét oldalát.

4. Gyöngyhímzővel varrtam fel a keretet, nekem tetszik a végeredmény. 

A hatodiknál tartok és még mindig élvezem. Érdemes körülnézni, az enyém 8 cm-es szögletes, de rengeteg van, sőt, akár ilyen csodák is készülhetnek belőle. 

Korábban meg voltam róla győződve,

krémest csak a beavatottak tudnak sütni, de három-négy kísérlet után meg kell állapítanom, tévedtem! Gyors és üzembiztos, ez a fajta legalábbis.

A recept a barátnőmtől van, és mindössze ennyi. Szikár, de pontos.

Krémes

7 tojás sárgáját 23 dkg porcukorral és 10 kanál vízzel habosra keverünk, majd 20 dkg liszt, 1 evőkanál kakaó és 1/2 csomag sütőpor keverékét lazán beleforgatjuk és megsütjük.

7 fehérjét 5 evőkanál porcukorral kemény habbá verünk.

2 csomag vaníliás pudingot 5 evőkanál cukorral, 1 vaníliás cukorral és 1/2 liter vízzel felfőzünk.

A kettőt melegen összekeverjük. Mikor a tészta megsült, melegen rákenjük a krémet és 5 percre visszatoljuk a sütőbe.

A tetejére kakaót vagy reszelt gesztenyét szórunk.

És azért még néhány instrukció, hogy könnyebben menjen:
- Amíg sül a tészta, elkészül a krém, de gyorsnak kell lenni, ezért minden legyen előkészítve.
- A meleg pudingot átteszem egy habüstbe, hogy kicsit azért hűljön (kevertem rajta párat és kész), de ez után aztán jöhet a fehérje!
- Mindig a sűrűbbhöz adjuk a könnyebbet, vagyis a pudingba keverjük a fehérjét és soha nem egyszerre, hanem 2-3 adagban. Nem kell félni, ez nem fog összeesni!
- A megsült tésztát érdemes kivenni, leszedni róla a papírt majd visszatenni, és úgy rá a krém, mert később papírral nehéz vágni.


Valami receptes újságból származik, de a címe már a feledés homályába veszett.