2012. március 18.

Ez a minta nagyon megdolgoztat,

meg ki is fog rajtam, de én nem hagyom!


Először a Kötés bibliájában kerestem mintát, amivel a gyakorolhatom a csipkekötés alapjait, de mindegyik túl bonyolult volt. A visszája sem csupán fordított, hogy legalább az legyen egy kis pihenő, a színén pedig a ráhajtások között volt egy kis cifrázás, gyakran pár szem rizsminta, azt nagyon jó hogy megtanultam, nem győzöm hangsúlyozni. Ja, és lyuk egy szál se, sehol.

Aztán látva a kínlódásomat, anyukám kisegített és előkötött nekem pár sort, csupa lyuk (ráhajtás) és a visszája csak fordított. Először lyukak sehol, gondoltam, még mindig túl szorosan kötök. Aztán a harmadik sorban már tudtam, valamit rosszul csinálok, így odaült mellém. A színe még rendben, aztán kiderült, a visszáján a ráhajtást rosszul vettem le, a következő sor már csupa lyukacsos lett.
Pár sor után már szabályosabb is volt, de a minta valahogy nem ment. A lyukak rendben, de az elrendezés nem stimmelt, a szemek is eltűntek valahogy és megdőlt. Az első munkám így néz ki.


Aztán kisírtam a mintát, mert hátha csak látnom kell, de még mindig nem sikerült. A sokadik kísérletre, meg a kép alapján rájöttem, ez ilyen. Nekem a balra dőlő jobban tetszik, már megy is (dől is és a szemszám is állandó, ez utóbbin nem keveset dolgoztam), de nem tudom, mi a minta leírása.
Annyit kötöttem és bontottam, hogy már a színén meg tudom állapítani az első pár szem után, hogy merre fog dőlni, ha rossz, azt a pár szemet vissza is tudom szedni, csak képlet nincs. Valaki elárulja nekem, mi ennek a mintája?



Az eredeti minta:
1. sor: 1 sima, * 2 szemet simán összekötünk, 1 ráhajtás, * 1 sima
3. sor: 1 sima, * 1 ráhajtás, 2 szemet simán összekötünk, * 1 sima
páros sorok: fordított

4 megjegyzés:

MrsYarnart írta...

nagyon jól haladsz, és amilyen kitartó vagy, hamarosan valami csipkecsodát mutatsz nekünk :)

florentine írta...

köszi! csipkecsodák terén meglátjuk, mindenesetre haladok, az biztos:-)

réka írta...

heló én asszem tudom hgy mi a mintája a balradőlő lyukacsos mintának amit mutattál

1. sor szélszem *ráhajtás, ballradőlő fogysztás* szélszem
2. és minden páros sor gondoom végig fordított ezt nemtudom pontosan
3. sor szélszem 1 sima *ráhajtás ballradőlő fogyasztás* 1 sima szélszem

asszem kb ennyi én még nem próbáltam ki de a képről ennyit tudtam kisilabizálni remélem segíthettem. :D

florentine írta...

Köszi Réka, nagyon kedves vagy! Mostanában pihenek a kötőtűim, de esélyes, hogy előveszem én még ezt a mintát.