2011. május 31.

Amarant színből

 és Cinege fonalból készült egy újabb, most születésnapi kendő.


A nagyinégyzet mintához Annás leírását használtam. A Cinege ugyan extra vékony fonal, de nagyinégyzettel horgolva aránylag tömör szerkezetet adott 3,5 -es horgolótűvel is, ezért már az elején kipróbáltam egy pár soros mintadarabon hogyan változik meg a blokkolás után a minta. Jóval lazább, szellős és puha lett, így egyértelmű volt, hogy blokkolni fogom ezt is.
Az egyszerű minta és egyszínű fonal szerintem kíván valami díszítést, ezért egyértelmű volt számomra, hogy valami szegélyt is horgolok rá. Mostanában nagyon sok sálon, kendőn láttam hosszan lelógó, apró virágban végződő díszítést, de néhány kísérlet után beláttam, ehhez nem illik. Végül egy két sorból álló kagylómintát horgoltam rá, ami formájában és méretében is jobban igazodik a kendőhöz.

Blokkolás előtt:


A kendő mérete a blokkolás előtt 120×67 cm volt. Első lépésként mindkét oldalát benedvesítettem, majd a blokkolás során végig nedvesen tartottam az egész kendőt. A blokkolást a kezdő szemnél, tehát a háromszög alapjának a közepén kezdtem, majd balra haladtam. A kezdő szemet pár tűvel rögzítettem, majd a bal kezemmel kifelé simítva meghúztam kicsit és ezzel a kézzel tartva szakaszonként kitűzve haladtam egészen a végéig. Az alap jobb oldalán folytattam ugyanezzel a módszerrel, mindig csak kicsit húztam meg, kitűztem, majd haladtam tovább.
Az alap kitűzése után a jobb oldali csúcson elindulva leereszkedtem a száron, rögzítettem a csúcsát és a csúcstól felfelé haladva az alapvonalig kitűztem a másik szárát is. Mindössze egy óra kellett hozzá és úgy 150 darab tű, a csúcsoknál használtam több tűt, az alapvonalon minden második sorba szúrtam egyet-egyet,  a szárakon pedig a kagylómintába. A kendő mérete a blokkolás utáni 150×103 cm lett.
A mintadarab blokkolásakor ugyan azt gondoltam, jóval nehezebb lesz ezt kitűzni, mint az All shawl-at, de tévedtem. Ennek valószínűleg az volt az oka, hogy egy blokkolásra alkalmatlan párnán próbáltam kitűzni, tehát nem a mintát nehéz kezelni, hanem rossz alapon próbáltam blokkolni.



A blokkolásról további fotók itt.

 
Minta: Nagyi kendő Annás leírása alapján
Fonal: Barka Cinege - amarant árnyalat -
100 % merino gyapjú - 233 m/50g
: 3,5 mm
Súly: 212 g


További képek:



4 megjegyzés:

MrsYarnart írta...

szép lett! hiába, na, odavagyok ezért a mintáért :) jó lett a szegélye is!

florentine írta...

mire elkészült, én is beleszerettem, szerintem horgolok még nagyikendőt én is. köszi!

kinga írta...

Nagyon tetszik nekem is! A szegély is tökéletes választás volt hozzá! Én még eddig nem készítettem kendőt, de egyre nagyobb kedvet kapok így! :-)

florentine írta...

Köszönöm!