2012. október 6.

A kertről szóló bejegyzést

csak halogatom és halogatom. Hosszú és alapos bejegyzést terveztem, de csupa siránkozás lenne, hozok inkább egy idézetet Julia Child Életem Franciaországban című könyvéből és egy fotót az időjárással dacoló varjúhájról. Remélem, a következő szezonban jóval több bejegyzéssel jövök!


"Az újságok szerint 1949 nyarán volt a leghosszabb sécheresse, azaz aszály, 1909 óta. A folyómedrekben csupán kövek maradtak, a mezők aranyszínűre száradtak, és a fű ropogott az ember talpa alatt. A levelek elfonnyadtak a fákon, a zöldségeskertek termése tönkrement, a szőlőfürtök sorvadoztak a tőkén. Szinte alig volt víz az erőművek ellátásához, és az emberek aggódni kezdtek a következő téli élelmiszerárak miatt. Légkondicionálás akkoriban még nem létezett."


5 megjegyzés:

Otthon Művek írta...

Igen. Az idén sok minden nem sikerült, nagyon különös nyár volt. Azért ez a varjúhájad szép :)

MrsYarnart írta...

szép ez a kertrészlet! én éppen az aszály miatt kezdtem el foglalkozni a kertünk átalakításával. tavasszal folytatom :) annyira kiszámíthatatlan az időjárás: egyszer az árvizek, talajvíz miatt szenvedünk, egyszer a szárazság miatt.

florentine írta...

Az idei év nagyon nehéz volt, nekem a nyár végén már kimenni se volt kedvem. Átalakítás és nagyobb odafigyelés kell jövőre, mert a varjúhájon kívül szeretném, ha más is díszítené a kertet.

Jucus írta...

Sajnos az én füvem is ropogott a talpam alatt, ahogy az idézetben. Most, hogy már esett, csodaszép lett! Csak a vizet hiányolta, szüürcsölték is a fűszálak!:o) Azt mondják, mediterrán éghajlathoz kell mostantól szoknunk - így próbálok gondolkodni én is a jövőben a kertemmel kapcsolatban.

En - Hababann írta...

Szerintem mindenki ezzel küzdött idén.... talán épp ezért lennének hasznosak ezek a bejegyzések. Okulhatnánk mások tapasztalataiból.