2012. október 27.

Mákom van!

Tavaly nyáron nagyon finom mákot kaptam és elhatároztam, megpróbálom én is a máktermesztést. A tanácsok alapján szeptember közepén a kapott mák maradékát elvetettem (jó sűrű legyen, sekélyen, csak beletaposni, ne kerüljenek az apró magok nagyon mélyre), és már 4-6 leveles tőrózsaként virul, ami remélhetőleg szépen áttelel.


Mákot ősszel is és tavasszal is lehet vetni, kiskertbe az őszit ajánlja minden forrás. Bálint gazda oldalán az őszi és a tavaszi vetésről is nagyon jó leírás van, érdemes átböngészni.
A kelési arányról csak annyit, a 2011-es termés szerintem minden szeme kikelt, az eltarthatóságról pedig annyit, hogy most is azt esszük, mert a 2012-es viszont kifagyott.

Amit figyelembe kell venni:
Fényigényes, tehát árnyékot ne vessen bokor vagy fa az ágyásra.
Védeni kell a szelektől - nálunk szokott fújni, szerintem Sopron környékén is, ahonnan érkezett.
Fejlődésének kezdetén sok vizet igényel - stimmel, esett rá eső eddig is, meg egész éjjel, ezen nem múlik. 
Mély rétegű, tápanyagokkal jól ellátott, középkötött talaj - hát a kertben nem egészen ilyen van.
5-6 évente ajánlott ugyanoda vetni - megpróbálom, bár nem sok lehetőség van, mert több ágyásra árnyékot vet ilyen-olyan fa.
Tavaszi munkák - egyelés két részletben és gyomtalanítás.
Betakarítás és kezelés - erről majd ha már zörögnek a gubók!


A 2011-es termésből pedig még jócskán kaptam pár napja, úgyhogy kerestem néhány receptet.

Rótchild szelet - 50 dkg mák, Fűszeres Eszterre mindig lehet számítani, ha mákról van szó, és igen, ezt a receptet a 2011 tavaszi Segítsüti árverés óta nézegetem, de majd most!

Hámán táska - t3v, az okostojás tésztája szenzációs és sokáig finom, viszont úgy formázom, mint Fűszeres Eszter, hogy szép legyen!  
UpdateÍgy kell összecsípni a formázáshoz.

Mákos lepény - kevés munka, bőséges végeredmény, mert Limarára is lehet számítani.

Flódni - egyszer már sütöttem, fantasztikus finom, az adag felezhető.

Szilváslepény ropogós mákos morzsával - szilvám van, remélem, a mirelit nem áztatja el, bár akkor is megesszük, mert ezt a kép alapján nem lehet kihagyni!

A tökös-mákos pompon és a sokribizlis fordított mákos is esélyes. Kekszet szaggatni mostanában nem volt kedvem (időm?), de télen mindig sütök mákvirágot.

9 megjegyzés:

Jucus írta...

Most elültetted a bogarat a fülembe:o) Olyan szép a mák virága is! A bögrés mákos receptjét ismered? Sima kevert tészta, gyors és nagyon fincsi. Krémmel is lehet bolondítani.

florentine írta...

Jaj, azt nagyon szeretem! Nálunk lekvárral van megkenve, szuper, ha már beszívta és összeérett a pikáns lekvár és a mákos süti!

Tündérlátta írta...

A mák. Mindig eszembe jut a gyerekkorom, amikor még nagyban lehetett ültetni mákot és nekünk nyaranta 1 hétig az volt a program, hogy ültünk a mákkal teli vászon szélén és bontottuk, miközben nagyanyánk és az ő öreg barátnői meséltek.. Annyira sajnálom, hogy ezt nem tudom az én gyerekeimnek átadni.

MrsYarnart írta...

régen nekünk is volt egy-két hold mákunk, azóta is nagyon szeretem. a macikonyha mákos-morzsás szilváslepényét gyakran sütöm,nálunk nagy kedvenc. minden mákkedvelőnek ajánlom én is!

Beáta írta...

A mákos süti a férjem kedvence Ha nincs édesség tésztát főz és azt eszi mákkal, eltett lekvárral. Azért írok, mert több ajánlott receptet elolvastam és hozzáfűzném, hogy a karácsonyi beigli töltelékét is úgy készítem, hogy lereszelt almát kicsavarva a levétől teszek a mákhoz, méz az azért kell, hogy ne száradjon ki. Bár erre nincs ideje. És teszek a máktöltelékhez citromhajat és két evőkanál sárgabarack lekvárt.
A dióshoz finom a fahéjas szósz, de én azt egyenesen beleteszem a töltelékbe, citromhéj helyett narancshéjjal ízesítem.

florentine írta...

Beáta, ez a fahéjas szósz nagyon érdekel, ezt leírnád?!
A máktöltelékbe én is teszek egy almát, pont így, ahogy írod, bár szerintem azért kell bele, hogy egy kicsit lazább legyen (és többet tudjunk enni belőle :-)
A dióba általában egy kis birssajtot teszek, az szaftossá teszi, ízesíti és édesíti is.
Fahéjat eddig a mákos sütikbe tettem, éppen csak egy kicsit, de szerintem kell a mákhoz.

Kriszti írta...

Szóval mákot vetettél... :)
Flódni - régi nagy terv! Talán majd idén!

Jucus írta...

Jelentem újraolvastam!:) Még Bálint gazdára is rákattintok!

florentine írta...

:-D