2012. június 12.

Környezeti tényezők vannak és nyomot

hagynak a kertben. Az éjszakai lehűlés, a perzselő nap, az aszály vagy a sok eső, ezek bizony kivédhetetlenek és akár percek alatt mindent tönkretehetnek. A kisebb károkat a természet általában gyorsan kiheveri, a nagyobbak esetén pedig csak a fejét foghatja az ember.

Május 17-én éjjel Pápa környékén megdőlt a korábbi hidegrekord, ez tőlünk úgy 30 km-re van, felénk is hideg volt. Nem panaszkodom, nálunk mindössze két paradicsomom fagyott el (vagy inkább: két paradicsomnak csípte meg a levelét), bár rejtély, hogy miért kettő. A négy nagy San Marzano közül kettő, a másik kettő közevetlenül mellette minden károsodás nélkül átvészelte a hideget, a szabadföldbe vetett szintén, és minden más is.

Így nézett ki fagykárosan, 


és ilyen lett. Kisebb ugyan, de szép.


A fejemet akkor fogtam, amikor megláttam a szomszéd kertjét. A kert végét minden évben két részre osztja, az egyik felébe krumplit, a másikba kukoricát és babot ültet. A babja, krumplija a május 17-i fagy után körülbelül úgy nézett ki, mint a fenti paradicsom, a kukoricája pedig sárgult. Szörnyű volt a látvány, azt hittem, elpusztul, de szerencsére gyorsan kiheverte és már szépen fejlődik a bab és újra zöld a kukorica.


Ennek a szegény meggyfának viszont nincs szerencséje (mondjuk nekünk se, de mi túléljük). Remélem, csak fagykár. A hegyen van, más ott sem fagyott el, ezt viszont mással nem tudom magyarázni. Betegséget nem látok rajt és biztos, hogy nem száradt el. Kíváncsian várom, kihajt-e.


A több hétig tartó felhőátvonulás után most végre esik. Eddig 30 mm esett és minden növény szinte kivirult. Más a színe a paradicsomnak és a bab hirtelen növekedésnek indult. Az először vetett borsó helyére édeskömény került, körülbelül negyedszer szórtam el bazsalikommagot, kaptam két paprika palántát (évek óta nem volt a kertben paprika) és végre egy csomó gazt kihúzkodtam.

3 megjegyzés:

Zsuzsa írta...

Szurkolok a paprikáknak és a bazsalikomnak is! Nálunk viszont többször volt hatalmas zuhi...remélem hamarosan a bőséges szüretről számolunk be :-D

MrsYarnart írta...

gyönyörűen gondozott a kerted, nem is csodálkozom, hogy a kézimunkát félretetted.

florentine írta...

Köszi Zsuzsa! A szüretre én is kíváncsi vagyok!

Éva, félre nem tettem, csak kevesebb idő jut rá. És ha esik, mi más választásom lenne:-)