2012. április 11.

Óvodás kori boleróm

kicsiben, rózsaszínben, egyéves méretben.


Az eredeti pár hónapja került újra a kezembe, amikor Anyukám  keresett valamit, már többedszerre, és ezt találta helyette. Kötött és horgolt, egyszerű alap némi vidámsággal feldobva, ez az én terepem!



Nem tudom, hogy azért emlékszem rá, mert sokat hordtam, vagy azért emlékszem rá, mert sokszor a kezembe került szekrénypakoláskor, de már egy apró részletéből is azonnal tudtam, hogy ez micsoda. Mondjuk ilyen piros színt utoljára talán ekkor hordtam:-)


Nagyon praktikus darab, egyszerűen elkészíthető, úgyhogy kötöttem-horgoltam egy Balerina változatot. A rugalmas, kötött rész már a próbán is nagyon szépen mutatott, de akkor még a horgolás hiányzott róla. Arányaiban az enyémen nagyobb a horgolás, de egy egyévesnek talán elég ekkora.

Kíváncsi vagyok, hogy a kötött rész mennyire lesz rugalmas. A Libikóka ajánlott kötőtűmérete 3.0-3.5, ezt 4.5-ös tűvel kötöttem, a próbán mégis úgy éreztem, kicsit akár lazább is lehetne. Kötve nagyon puha, könnyű darab, sokkal finomabb, mint a belőle készült sapka, sál.

Remélem, Annán is tudom fotózni, nagyon szeretném, de 50 km-re lakik tőlem, így nem egyszerű.


Fonal: Barka Libikóka -  Balerina árnyalat -
100% superwash gyapjú, 165 m/50 g
Kötőtű: 4.5 mm
Horgolótű: 3.5 mm
Súly: 90 g

A játéknak pedig két nyertese van, mert én nem tudom eldönteni, hogy ez most boleró, vagy kacagány (ha valaki tudja a különbséget, nagyon kíváncsi vagyok rá), úgyhogy Zsuzsa és Katus is kap egy-egy kötött és horgolt mosogatórongyot és valami apró meglepetést. Köszönöm mindenkinek, aki velem játszott, én nagyon élveztem!

Hasonló kacagányok pedig készülnek máshol is, anyahajó óriási körből készült kardigánja még télies kivitel, most pedig tavaszi változatban készül Dónak is, hímes tojás színekben. Ez meg itt az első, amire emlékszem, azt hiszem, ekkor kezdtem beleszeretni a kacagányba. A műfaj úgy látszik, kimeríthetetlen!

7 megjegyzés:

timtimi írta...

Milyen szépek!

Katus írta...

Nagyon köszönöm. :)
Milyen e-mail címen jelentkezzem nálad?

Otthon Művek írta...

Ó, milyen helyes voltál a kis boleródban! Biztos a mai kislány is az lesz az újban, ügyes vagy, nagyon szép lett!

Unknown írta...

Hoppá, lemaradtam egy játékról!!! Nagyon édes voltál a pirosban! És a mai rózsaszín is tutijó lett! Ügyi vagy!

florentine írta...

Timtimi, Adél, Kriszti köszönöm:-)

Katus, szinre.szin@gmail.com

Zsuzsa írta...

Eltűnt a kommentem! Még aznap írtam, amikor megírtad ezt a posztot! Ez a blogger folyton vacakol :-( Köszönöm a nyereményt! Majd írok levelet! A képen nagyon-nagyon aranyos vagy :-) Piros kantáros nadrágom nekem is volt!

florentine írta...

Köszi Zsuzsa! Írtam e-mailt, azt remélem megkaptad.