2013. január 9.

Úgy ránézésre semmi különös,

aztán amikor alaposan megnéztem a Stripes to keep me warm leírását, azért előjött pár dolog. Összeszedtem mindent, ami kell hozzá, ha már ilyen nagy a lendület.

Szemjelölő
Ha csak az első és utolsó szemet kell jelölni, elég a fonalhurok, de mindenképpen kell a csíkok miatt.

Színváltás
A legegyszerűbb, de ügyelni kell rá, hogy a szálak ne párhuzamosan, hanem keresztezve fussanak, mégpedig lazán, nehogy összehúzza a kötést. Rajzos útmutató itt.



Gombolyagok
Kötöttem már pár csíkosat, de most először nem gabalyodtam bele az egymást keresztező szálakba. A két színt úgy tudom a legegyszerűbben kezelni, ha két külön üvegben tartom őket, és az egyik (Delight) mellettem, a másik (Selyemcukor) előttem a bal lábamnál. A Delighttal semmi dolgom, a Selyemcukrot viszont minden csík végén az óramutató járásával megegyezően áttekerem a kötemény körül, így a szálak a színváltásnál keresztezik egymást, össze viszont nem gabalyodnak.

Jogless stipes
Ez a harmadik vagy negyedik alkalom, amikor használom, és már végre begyakoroltam, sőt értem is. Így csinálom (A: egyik szín, B: másik szín):

B2
B1
A2
A1

A B1 sor utolsó szemét lekötve átteszem a szemjelölőt a jobb tűre, majd felhúzom az A2 sor első szemének jobb tű felé eső szálát és lekötöm a sort. A sor végére is kell figyelni, mert az utolsó szem (B2 sor) után  úgy tűnik, hogy csak egy szem van (mert ez az első, felhúzott szem), és ez így lesz jó! Színváltás következik és jöhet az A1 sor, majd a B2 sor első szemének jobb szálát fogom felhúzni.

Szerintem itt találjátok a legjobb útmutatót, a negyedik és ötödik képen látható, melyik szálat kell felhúzni.

Ktbl
Ez volt az újdonság, az elején nem is értettem, csak azt láttam, hogy a sok-sok ráhajtás ellenére nem látom a lyukakat, és éppen ez a lényeg, a ktbl a ráhajtást úgy köti le, hogy nem marad lyuk.
A hátsó szálas sima szem lekötéséhez hasonló módon, tehát nem az első, hosszú, hanem a tű hátoldalán lévő részét kell lekötni a szálaknak, az eredmény pedig a szálak keresztezése lesz (jól megnézve olyan, mintha egy x lenne ott, kevésbé ráfókuszálva viszont beleolvad a sorba). Első nekifutásra elég nehezen ment, nagyon szorítottam a tűt, de ezt is gyakorolni kell.

Erről sajnos nem találtam videót, de itt egy másik, az M1L szaporítás. A különbség, hogy ez utóbbi egy sor alatt szaporít (felhúz és azonnal leköt), a ktbl technikájával viszont az egyik sorban ráhajtások vannak, amit a következőben kell lekötni. A lényeg, amiért ide teszem a videót, hogy a ráhajtást is ezen a módon kell lekötni!





Méretezés

Ez talán a legnehezebb, mert csak a blokkolás után derül ki igazán, mekkora lett. Jelen esetben 3.0-as tűvel a 120 szem nagyon kevés, másodszor 140 szemmel próbálkoztam és végül ennél is maradtam.*
Az 1-1-es passzénál még a 60 cm hosszú tűmön nem ért végig, aztán elkezdtem kötni a csíkokat és úgy a tizennegyedik sor környékén kezdett annyira meglazulni, hogy végigért a tűn, a huszadik sor környékén pedig már kényelmesen, a damilon való húzkodás nélkül tudtam kötni.

Nagy kérdés volt, hogy milyen hosszú nyakrészt hagyjak, és úgy döntöttem, ezt úgyse húzom a fejemre, nem kell a 40 cm. A huszonnegyedik színes csík után szaporítottam, majd a minta 4 cm-t ír és az újabb szaporítást, a kettő között ez nekem négy színes csík lesz.
A mintában megadott 120-180-240 szem ezzel nálam 140-210-280 szemnre módosul. Van némi fenntartásom, miszerint ekkora szélességnél egy kicsit rövidebb nyakat kellett volna hagynom, de meglátom, ha kész.

* kötéspróba volt ám, a 26 szem 8 cm széles volt, majd blokkolás után 9 cm lett, szóval szépen lazul

3 megjegyzés:

Maris írta...

Nagyon alapos vagy!!! (én meg mindig csak úgy kötök bele a vakvilágba :-)))

timtimi írta...

Mindig is tudtam, hogy a kötés nem az én világom...:-)

florentine írta...

Maris, én is szeretnék zoknit kötni csak úgy, bele a világba!

timtimi, ez egy szép új világ:-)