2016. október 19.

Úgy tűnik, minden évben bővül

valamivel a blog tematikája. Volt kezdetben a horgolás, aztán jött a kötés, a kertészkedés, majd a varrás. A háztartást már tavaly elkezdtem, most pedig jön az életem átszervezése. Ez egy ideje már kilépett az önkéntes körből, én meg próbálok nem úszni az árral. Sokat töprengtem, ezt a bukdácsolást megírjam-e, de egyszerűen kikívánkozik, úgyhogy tessék, lehet velem életet átszervezni vagy tanácsokat adni, minden megoldás érdekel.

Az idő mostanában a legkevesebb, úgyhogy kellene például a jobb időbeosztás. Na, ebben még nagyon sok a kérdőjel, de ha rájöttem hogy mi a titok nyitja, szólok.

Próbálok előre tervezni. Korábban nem nagyon voltak efféle terveim, mostanra meg rengeteg. Tudom hogy jövőre a házon mit szeretnék kijavítani, átalakítani, vagy miben kell fejlődnöm a munkám miatt. Csak nagy vonalakban, fejben, és a fő, hogy próbálom apró lépésekre lebontani. Mint például: a folyosót fel kell újítani. A lambéria leszedése nem gond, a tapétát is simán leszedem, nem nagy, kifestem én is, viszont a kábelzsinór a lambéria tetején van elvezetve. Utána kell néznem, hova lehet tenni, és ki fogja oda tenni.  A vásárolandók listára felírtam egy csillárt vagy lámpát, úgyhogy ha olyan helyen járok, körülnézek. A komódot és a fogast pedig nem ártana lefesteni. A bútorfestés egy újabb dolog, ami foglalkoztat, de ez most a fontossági sorrend végén van.

Feliratkoztam Via 30 napos rutinkiépítő tréningjére. Nem leszek soha FlyLady és a kontollmappa összeállítása is problémát okoz, de nagyon sokat tanultam tőle, és most próbálom a saját igényeimre, körülményeimre és egyéniségemre szabni.

A menütervezést például sikerült. Nem, nem tervezem meg hétvégén a következő hetet, és hónap elején sem az egész hónapot, de már tervezek. Legyen ez a következő bejegyzés?

Vagy a listaírás? Mert lassan már listát írhatnék arról, hogy miről írok, meg mi az, amit már tényleg össze kellene szedni. Sok van, és tényleg segít.

Egy újabb konmaris bejegyzéshez is lenne már elég témám, róla sem feledkeztem meg, nekem nagyon bevált.

11 megjegyzés:

lomaquilt írta...

Tetszik a blogod. Ez az életvezetési gondolkodás azt hiszem mindig időszerű. Én is elolvastam Via 30 napos tréningjét. Kicsit lelkiismeret furdalásom volt, hogy mit nem úgy csinálok, mégha nem leszek flylady. De elinditott egy uton. A Konmari nagyon izgat, amivel nem tudok napirendre térni az az ágynemű, törölközök és általában a háztartási textiliák. Ezeknek az elhelyezése szerintem nem megy a konmaris rendszerbe itt a rég bevált vizszintes (vasalásos) módszer marad. Na ezen akarok valahogy változtatni. Szóval várom az ujabb bejegyzéseidet.

Jucus írta...

Én szívesen olvasom az életvezetési újdonságokat/próbálkozásokat/tapasztalatokat és ha tudok, szívesen adok ötletet is. Én az étkezési szokásainkat próbálom felülírni kb. 1 éve (a magas vércukorértékem volt az elindító). Nem egyszerű!

A csempézés-festés a konyhában kipipálva...a plusz időre nekem is nagy szükségem lenne...a bevásárlólistán kívül a kiadásainkat vezetem egyelőre...meg néha a határidős teendőimet-ehhez jó az okostelóm...ami most hirtelen eszembejutott.

tubaroza írta...

Én most találtam rá a blogodra, át is lapoztam, és rácsodálkoztam, hogy mennyi minden van ami közös. Biztosan rendszeres vendég leszek ezután. A rendrakós bejegyzések nagyon tetszettek, de nekem még mindig a varrós horgolós témák tetszenek a legjobban. Remélem hamarosan lesz új poszt. Üdv, V

aarkus írta...

Bármiről írsz, az inspiráló, bátorító nekem is.

florentine írta...

Köszönöm szépen, nagyon aranyosak vagytok!

Lomaquilt, életvezetés, ezt a szót kerestem tegnap este, köszi, be is írom címkének. Szerintem ez a legfontosabb, átvenni, amit tudsz használni, mindent nem lehet, mert nem egyforma az élethelyzetünk, lehetőségeink, feladataink és még sok minden más.

Jucus, köszi a tanácsokat :-) A diéta kemény dió, legyen az bármilyen, drukkolok!

Virág, örülök neked! Remélem én is, terveim vannak, pár karácsonyi ajándék biztos készül, de mostanában sajnos a horgolás és a varrás a fontossági sorrend végén van.

Aarkus, mindig ösztönzöl :-)

Zsuzsi írta...

Teljesen átérzem a helyzetedet, azt leszámítva, hogy én nem dolgozom (még). Próbálok lavírozni a négy gyerek és a háztartásvezetés között (a futást és a kötés-varrást már nem is említem). Állandó a lelkiismeret-furdalásom, mert ha takarítok, akkor a gyerekekkel kellene foglalkoznom, ha a gyerekekkel játszom, akkor meg idegesít, hogy mászik a lakás, ebédet kell főzni, lejárt a mosás stb. Néha úgy érzem, hogy minden napomat szinte 10 percre pontosan be kellene osztanom, hogy jusson is maradjon is. És ezek csak a napi dolgok, Karácsonyról, betegségekről és ilyen-olyan ovis eseményekről még nem is beszéltem... :-)

florentine írta...

Zsuzsi, négy gyerek, hát ehhez nem tudok mit hozzáfűzni, csak drukkolni, hogy minden fontos beleférjen a hétköznapokba. Remélem, pár ötlettel én is tudok segíteni.

Zsuzsi írta...

Feltétlen! KonMariról nálad olvastam először :-) és azután vettem rá magam a ruhák, konyhai eszközök drasztikus szelektálására. Úgyhogy köszönöm :-D

florentine írta...

Zsuzsi, ennek nagyon örülök! A menüs bejegyzést már írom, utána meg valószínű a Maris jön :-)

L. M. Zsuzsi írta...

Mindegyik téma izgalmas, mindről szívesen olvasnék én is! :-)

florentine írta...

Zsuzsi, hamarosan jövök egy újabb bejegyzéssel!