2016. május 16.

Ahogy haladok a rendrakással

és a selejtezéssel, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a KonMarie által lefektetett alapelvek egyrészt tényleg működnek, másrészt kéz a kézben járnak. Pár példa az elmúlt hetekből. 

Állandó pakolás - tartsd egy helyen, ami összetartozik
Konmarie írja, hogy mielőtt felismerte a selejtezés fontosságát, állandóan pakolt. Rendre ugyanazokat, ugyanott, mert ha valami sorban van és rendezett, jobban mutat. Néhány helyen nálam is ez megy, és nekem úgy tűnik, ez a probléma a tartsd egy helyen, ami összetartozik elvvel szorosan összefügg. A fűszerek például. A konyhában voltak az alapfűszerek, a spájzban a ritkán használtak, és persze mindig volt olyan, ami nem ott volt, ahol először kerestem. Összevontam őket és beláttam, ha a ritkán használt marad a zacskójában (némelyik amúgy is aromazáró), kisebb helyet foglal. Jutalmul így még némi helyem is lett az amúgy túlzsúfolt spájzban.

Tartsd egy helyen, ami összetartozik - stresszoldás
Keresem a vándorló holmik helyét. Az előszobai komódot olyan sikeresen selejteztem, hogy alig maradt benne valami, így kényelmesen elfér két fontos dolog: az esernyő (több helye is volt, általában az utolsó helyen találtam meg) és a bringalámpa (reggel futtában kerestem mindig, rémes volt). A varrós eszközöknek varrt tárolóval is egy mindennapos problémát oldottam meg, varrás közben mindig volt valami, amit nem találtam, ez pedig megakasztotta a munkát. 

Állítva tárolás - cipősdoboz
Harisnyát tárolni a cipősdobozba nagyon jó ötlet, állítva meg pláne. Egyrészt biztonságban van, mert nincs egy nagyobb fiókban más - kevésbé kényes - holmikkal együtt, másrészt nem kell feltúrni az egész fiókot hogy megtaláljam azt, amelyiket éppen keresem. A cipősdobozt egyébkén régóta használom tárolásra. A kekszkiszúróim egy teljes cipóősdobozt megtöltenek (igen, selejtezni kellene, mert csak két maréknyit használok ezek közül), és a fonalaim nagy része is cipősdobozban van. A kezdetektől állítva. 

Elsőre a helyére (?) - stresszoldás
Gyenge pontom, elismerem. A legkényesebb helyzet az iratok terén van, ott viszont megvalósítottam egy átmeneti tárolót. Minden iratot, amit az első kézbevételkor nem dobok ki, megy egy erre kijelölt fiókba, aztán amikor felgyűlik, szortírozom. Kidobom, amiről pár hét után megállapítom, hogy mégse kell, a többi megy a helyére. A stresszoldásban van a legnagyobb szerepe, mert a pánik, amikor egy iratról az utolsó emlékem, hogy felbontottam a levelet, viszont a helyére nem került, nem hiányzik.

+1
Többször akadt selejtezés közben olyasmi a kezembe, amit szinte nem is használtam, de most rájöttem, hol tudom bevetni. Példa: nyáron sok olyan sütit csinálok, aminek vaj+zabkeksz az alapja, ezt hűteni kell. A kapcsos tortaformám a hűtő páratartalma miatt tönkrement, vettem újat, de a lelkesedésem alábbhagyott. Átnéztem a sütéshez használt cuccaimat és a kezembe akadt egy szilikon tortaforma, amit alig használtam. A fém megmenekült, a szilikon megtalálta élete értelmét, hurrá!

Kíváncsian várom a ti tapasztalataitokat!

17 megjegyzés:

Márta írta...

Hajaj!
Az idő múlásával egyre lazábban kezelem a dolgokat.
Ha keresni kell kész vagyok.
És arra gondolok, hogy ez már a vég....

aarkus írta...

Az állított cipősdobozt elmagyarázod? Hogy miért állítva?

florentine írta...

Márta, azt nem szeretném, ha ez a lazaság elszabadulna (igen, érzem én is magamon). Nem, ez nem a vég :-)

L. M. Zsuzsi írta...

Szia, ez engem is érdekelne, hogy most a cipősdoboz van-e állítva, vagy a cipősdobozban vannak-e álítva a dolgok (mondjuk az összehajtogatott akármik élükre állítva)?

florentine írta...

aarkus, nem a cipősdoboz, hanem a tartalma van állítva. A lényeg, hogy egy rétegben tároljunk, így egy mozdulattal elővehető és könnyen átlátható a készlet. A fonalgombóc tökéletes cipősdoboz méret, vagy a csokoládé, és a harisnya is összehajtható úgy, hogy pont méretes legyen. A kekszkiszóró apró, azt már fel kell túrni, de arra nincs jobb ötletem. A pólóimat is át fogom rakni állítva tárolósra ha cserélem a ruháimat, mert most 5-6 van egymáson, és egyrészt keresnem kell, hogy melyik oszlopban van, másrészt nehezebb elővenni. A törölközőim is oszlopban vannak, nehéz elővenni, (ráadásul a hely is kicsi, ahogy hozzáférek), azt csavarni fogom.

Fotóznom kellett volna ezekből párat, hogy egyértelmű legyen.

florentine írta...

Zsuzsi, igen, az akármi van élére állítva :-)

florentine írta...

ha a pinteresten beírjátok hogy konmarie, lesz ott bőven illusztráció (póló, törölköző, iratok, konyhai cuccok)

Márta írta...

Hetven kg fonalam van, egyre több gyöngy és egyéb ékszerkellék. Nem férek el!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
És nem dobom ki.
Hanem veszek valamit mindig.

Pinterest megnézve.

florentine írta...

Márta, és ez zavar? Mert akkor változtatni kell rajta. Nálam 2 éve zajlik ez a folyamat, és most már látványos eredmények vannak. Az egyik, hogy nem veszek meg egy csomó mindent, amire nincs is igazán szükségem (pl. akciós fonal). A kacatbeáramlás (pl. turiból olcsón) is csökkent.

Márta írta...

Nem vagyok turi mániás.
A fonalakra és egyebekre szükségem van, csak a tárolást megoldani képtelenség.

lomaquilt írta...

Na elolvastam Konmarit, de nem találtam azt a részt, hogy mit csináljon az ember, ha hobbija van? Ha gyűjt valamit és ez örömet okoz? Most olvasom Polcz Alain Rend és rendetlenség c. könyvét. Érdekes és a rendrakásról ill. pl. a lakás, szobák belakásáról pszichológiai szempontból ir. Valahogy időm nincs. Nem tudom miért, talán ezt kellene megreformálni. Vagy túl sok mindent vállalok és nem tudom jól beosztani az időmet. Ha van időm, akkor tudok rendet tenni. Hiába akarom a polókat konmarisan összehajtogatni, ha a doboz amibe kerülne két sorra van méretezve. Nálunk nincs komód, a polcok magassága több sorra jó. Ha cipősdobozokba teszem, akkor biztos, hogy mindegyiket ki kell venni, hogy megtaláljam amit keresek. Az ágyneműket nem lehet állva tárolni. Átnéztem anyosóm ágyneműit. Sajnos tapasztalnom kellett, hogy az ágyneműk méretei (évek alatt egyformák voltak) az IKEA, Kika stb. bejövetelével megváltoztak. Szóval egyenlőre nem jött be a Konmari, talán elöbb egy hatalmas szanálás kellene. Nemcsak nálam, hanem a férjemnél.

florentine írta...

Márta, akkor itt már csak a tárolás marad. A fonalakat sokan nagy, átlátszó dobozokban tárolják, így könnyen átlátható. Jobb ötletem sajnos nincs.

florentine írta...

lomaquilt, ha hobbi, akkor tárolás, persze a lehetőségek figyelembevételével. Az idővel tényleg szorosan összefügg ez az egész. A Rend és rendetlenséget én is el szeretném olvasni már jó ideje :-)

Ha van akkora polcod, hogy két sor elfér, akkor esetleg az aktuális szezon lehetne elöl, a másik hátul. Ez megoldható? Persze általában az ember más helyiségben tárolja az éppen nem hordott ruhákat.

Az ágyneműre nincs mit mondani, azt szerintem csak selejtezni lehet. Egyébként hány váltás árágyneműt használ egy ember? Én kb. ötöt. Több van persze, csak ezeket szeretem. Két téli és három nyári. Törölközőből szintén, három fürdőlepedő, két kisebb és két vagy három arctörlő. Ezekből is több van, de szerencsére nem extrém mennyiség. Vendégekre plusz az férőhelynek megfelelő számú ágynemű, nagyobb és kisebb törölköző.

anyahajó írta...

Én is írtam a témáról, holnap reggelre időzítettem be. Egyelőre nagyon a hatása alatt vagyok és úgy érzem, hogy az örömelvvel átkattant valami, és el tudok engedni olyan holmikat, amiket azelőtt nem tudtam.
Ugyanakkor a tárolással kapcsolatban nekem is vannak kérdéseim. Nálunk is a polcos részek vannak többségben és a magas polcokat akkor tudom kihasználni, ha egymásra teszek a ruhákat. Más kérdés, hogy van jónéhány bútordarab, amit egy az egyben ki kellene konmariznom, mert abszolút nem a mai ízlésem és nem a mostani lakásunkhoz, életünkhöz illik. Csak mindig a szemem előtt lebeg, hogy a következő költözésig már nem érdemes nagyobb összeget bútorra költeni.

Márta írta...

És hová kerül a kiselejtezett holmitok?

florentine írta...

Adél, egyszerűen alkalmazkodni kell ezekhez az adottságokhoz. A polcos szekrény nekem is gondot okozna, de szerencsére abban csak tárolok, nem naponta használom. Itt viszont nincs mit tenni, egymásra kell tenni és kész. Szerintem csak apránként, ahogy írtam nálad is :-)

Márta, a barátnőnek, ismerősöknek először (ruha, fonal). Egy részét el is lehet adni. A KonMarie csoportban írták, hogy kitették a lépcsőházba a holmit, ráírták hogy elvihető. Elég sok bögrétől szabadult meg így valaki, de talán pár könyvet is ki lehet tenni (polcnyi már nyilván probléma). Pesten pár hónapja nyílt valami box, oda lehet hordani és elvinni, ami kell. Ruhák gyűjtőbe vagy szervezetek irodáiba, ha van. Fonalat és tűt tavaly kértek szintén jótékonysági akcióhoz, megtanították az érdeklődőket horgolni és kötni.

Sok a munka vele és keresni kell a lehetőségeket, folyamatosan ötletelni, mi lenne a praktikus az elrendezésben, aztán egyszer csak összeáll.

Márta írta...

Fonalak többsége átlátszó ikeás nagy ládában pihen. A napi kreához eltenni, elővenni, s aztán újra.... Na ez már macera.