2014. április 11.

A fűszernövény akár egy kis cserépben

is megél, és sok már most szedhető. Sokoldalúan felhasználható, érdemes tehát kísérletezni velük. Az elmúlt években meghonosítottam a kertben pár újat is a régiek mellett.
 
Snidling
Nagyon korai, és az idei tél kedvezett neki. Nagy túlélő és akár egy pohárban is megél. Virágzás után elveszíti zsengeségét, de fogyasztható továbbra is. Gyönyörű a virága, de mielőtt szórni kezdi a magját, ezt is levágom, mert ha hagynám, mindenütt elszaporodna. Most hozza az első bimbókat, a képet egy korábbi bejegyzésből hoztam.
 

Bazsalikom
Nagy a fényigénye és kényes, ezért cserépbe ültetem. A magot csak el kell szórni, és jó sokat várni, míg kikel. Idén már nem fogok a kertbe ültetni, mert a nagy melegben egyszerre virágot hoz, és hiába csipkedem le a bimbókat, a szára gyorsan megvastagszik és a levelei elsatnyulnak.
Egy korábbi bejegyzésem a bazsalikom gondozásáról itt olvasható. A kép szintén tavalyi, az ideit már elvetettem, és valami fura oknál fogva egy hét után ki is csírázott.
 

Borsmsutár (rucola)
Nekem csak késő ősztől tavaszig van, mert nyáron a földibolhák felzabálják. Idén a tél kedvezett neki, januárig szedhető volt, majd a kisebb fagyok után is hamarosan. 
Ősszel elszórom a magot (csak a földre) és kikel, ennyi. Magot évek óta nem vettem, mert beérik (erről itt írtam), de arra ügyelni kell, hogy a növény virágzás után hatalmasra nő, úgyhogy sokat nem érdemes meghagyni. Fűszerként és salátaként is lehet fogyasztani. Feldolgozni pestoként szoktam, tésztára és pirítósra is finom.


Tárkony
Évekig próbáltam magról vetni, de semmi nem lett belőle, aztán tavaly kaptam az egyik ismerőstől tövet. Meglepett, hogy télen nem maradt föld feletti része. Szépen hajt, már szedhető. Túl sok ötletem nincs, hogy mire használjam, de a tárkonyos krumplileves télen is, nyáron is megunhatatlan. Ha van valakinek receptötlete, szívesen fogadom. A fotó jó egy hónapos, közben szépen elbokrosodott.
 

Kakukkfű
Az örök kedvenc. Fűszernövény, gyógynövény (télen köhögésre nagyon jó a teája) és szegélynövény. Rengeteg faja van, a kerti a kedvencem. Nem sok teendő van vele, májusban magról kel, virágzás után megfásodik és elsatnyul, érdemes virágzáskor szedni télire. 
Tavaly vettem citromillatút, szépen áttelelt és most hozza a friss hajtásokat. Kicsit satnya, visszavágtam a felkopaszodott részeket, remélem, hamarosan elbokrosodik.


10 megjegyzés:

Jucus írta...

Snidlingem még nem volt, de majd legközelebb lesz! :o)
Bazsalikomot eddig cserepest ültettem, de elült a bogár a képed láttám, hogy megpróbáljak vetni is.
Tárkonyom már két éve van, igyekszünk bevezetni a konyhába - eddig a tárkonyos csirkeleves a legfincsibb belőle.
Kakukkfüvet is ültettem 2-3 hete, őt is még szoknunk kell a konyhában...nem is olyan egyszerű meghonosítani ezeket a friss fűszernövényeket a főzésnél :o) Tényleg tanulni/tanítani kellene.

florentine írta...

milyen kakukkfüved van? a kerti egész más, minta a párnás, a boltban kapható apró levelűt szerintem ebből nemesítették (bár ez csak tipp, de a kerti és a bolti apró levelű nagyon más)

Rita írta...

Köszi a bazsalikomos tippet, kint a kertben nekem sem sikerült még, megpróbálom majd cserépben. Sok olaszos tésztát főzök, azokhoz nagyon jól jön.

A snidling áttelel évek óta kint, amint tavasszal kihajt, csipkedjük a gyerekekkel. Fura, még nem láttam, hogy virágozna. A másik kedvencünk a petrezselyem, az a fajta, amit nem a gyökeréért, hanem a zöldjéért nemesítettek ki, az is kint telel át.

florentine írta...

Az petrezselymet kiették az egerek a télen :-/

Juhmeli írta...

Ó, de szeretek más kertjében kukkolni! Nagyon jók az írásaid. Sokat lehet belőlük tanulni. Tárkony nekem sem sikerült még magról. Legközelebb hozok a boltból, rozmaringom is úgy lett. Egy ismerősöm a fejes salátát ízesítette vele. Nekem is ízlett úgy, de Feri nem rajongott érte.

florentine írta...

Juhmeli, az ismerősé mindig zöldebb, csak mondom :-) vagy kertészet. én a piacon kertésztől vettem tavaly a citromillatú kakukkfüvet, idén a rozmaringot. ezek teljesen más fajták, mint amit zölfűszerként a boltok árulnak, kertbe inkább a kertészetes verziót ajánlom.

Juhmeli írta...

Florentine, abban tudsz segíteni, hogy milyen oregánót ültessek. Bolti magot vettem, köze nincs a konyhai fűszerhez. Idén jól ki is csupáltam, mert sok helyet foglalt, de nem használtuk, mert nem volt olyan íze. Majoránna dettó.:(

florentine írta...

na, ebben sajnos nem tudok segíteni. a friss és a szárított fűszer között néha nagy a különbség (a bazsalikomot pl. csak frissen szeretem). oregánó helyett kakukkfüvet használok, hasonlóak. majoránnám viszont nekem is volt, szupermarketes, nem ízlett, pedig a szárítottat nagyon szeretem. és van egy hatalmas borsfüvem, amit szintén nem használok.

Juhmeli írta...

Meg is szárítottam őket, hátha, de nem. Nem baj, szeretjük a boltit.

florentine írta...

Akkor ki vele, aztán lesz helyette olyan, aminek hasznát veszed.