2013. március 28.

Márciusi havazások miatt

a kertészkedés szünetel. Két havazás között azért sikerült veteményezni is, meglátjuk, mi lesz belőle.

A paradicsompalánták szépen fejlődnek, sőt, szebben, mint a korábbi években. Eddig túlöntöztem őket, az már biztos! San Marzano és Zömök, a különbség már most látható!


A képen fent a Zömök. Kicsi, de már most szépen levelesedik, mellette a San Marzano kétszer olyan hosszú és jóval fejletlenebb.

A metszés után mindig teszek pár szál vesszőt vázába. Ez az idei, szerintem biztató!



Nagyon jó epres tippet kaptam egy ismerősömtől.  Évek óta fekete fóliával termeszti az epret (így valahogy), lelkesen magyarázta a technológiáját, neki nagyon bevált. Itt találtam ehhez pro és kontra érveket. Ha idén végre hoznak indát a növények, és magukhoz térnek, nem kísérletezek, de ha marad a nyári szárazság, legalább van alternatíva.

Egy másik ismerősömről kiderült, hogy csereképes, lesz tőosztásból származó tárkonyom, nem kell magról vetni. Ez nagyon jó hír, a tavalyi vetés ki se kelt.

A mákos bejegyzéshez HCecilia írta hozzászólásában, hogy létezik szalagcsíkra ragasztott vetőmag. Megtaláltam, ez a vetőszalag, sőt létezik vetőkorong is, itt pedig a kínálat. A nap kérdése: és mi van fűszerkeverékben?

Nincs más hátra, jöhet a tavasz!

4 megjegyzés:

Unknown írta...

Nagyon rendes és lelkes vagy! :))) Az epreknél a fóliás technológia akkor működik, ha most palántázol, nem? Nálunk a kertben van, már bújnak a friss hajtások, szerintem ott ez nem alkalmazható vagy tévedek?

florentine írta...

Eni, szerintem az őszi palánta működik jól az epernél. Augusztus végén kell az indákat átültetni, de az elmúlt évek augusztus vége nem volt alkalmas erre, szeptember végén, októberben meg már nem lehet (bár most már azt mondom, néhány saját indával megpróbálom, veszíteni valóm nincs, de venni nem vennék).
Ha most az a kérdés, hogy a meglévő ültetvényre lehet-e fóliát húzni, akkor azt mondanám,miért is ne! Persze sokkal egyszerűbb lefektetni a fóliát, majd a lyukakba ültetni, de nem lehetetlen. Körülnézek, van-e itthon egy darab, amivel kipróbálhatom, ez nekem eszembe se jutott! Ha kipróbálod, számolj be kérlek, nagyon kíváncsi vagyok az eredményre!

MrsYarnart írta...

ez a tavasz nem kedvez a kertészeknek :( irigylem a lelkesedésed! téged olvasva most újra kedvet kaptam... :)

florentine írta...

Éva, tavasz hiányában a nyár nem marad el:-)