2013. március 13.

Idén a mák a fő attrakció

a kertben, ez kétségtelen. Szeptember közepén vetettem (itt írtam róla) el a szóbeli instrukciók alapján, és úgy tűnik, minden szem kikelt. Nem kellett sort húzni, csak megjelölni a sort, majd beletaposni, de a magok elgurultak, úgyhogy jó széles sorokban kelt ki és nagyon sűrűn. Utólag úgy tippelem, ipari mennyiséget sikerült vetnem.

Első körben ezt a hétvégén keskeny sorokká egyeltem. A növények már szép nagyok, így nem volt nehéz. Összeértek, az elmúlt napok csapadéka miatt némelyik növény pusztulni is kezdett a levegőtlenség miatt, de most talán meg tudnak erősödni.
A második egyelésre akkor lesz szükség, amikor hirtelen nyúlni kezd, és végül kb. 30×30 cm lesz a növények sor- és tőtávolsága, addig azonban jöhet még hó és fagy, ezért a bő rátartás.
Ezek munka közbeni gyorsfényképek, szerintem egy-két hét múlva sokkal érdekesebb lesz, ha növekedésnek indul.

Ilyen ha jó szögből fényképezem,


és ez a valóság (itt még előtte pár sor és utána). Az egyenes sor nem az erősségem...



A szépen kelő mákot látva október elején - bízva a szép őszben - újabb adagot vettem. Itt már jobban sikerült a sorban vetés, viszont a megkésett időpont miatt jóval kisebb (úgy 3 cm öt levéllel) a növény. Szépen hozza a friss leveleket, úgyhogy ha szép idő lesz, akár még be is hozhatja a lemaradást.
Néhol itt is kezelhetetlenül sűrű, viszont annyira apró, hogy kézzel nagyon nehéz volt egyelni. Próbálkoztam ugyan vele a ritkább sorokban, de amikor itt is egy sűrűbb és szélesebb sorhoz értem, inkább kapával keskeny sort húztam. Meglátom, hogy viseli. Fotó erről most nincs, de remélem, hamarosan tudom mutatni ezt is.

Két teljesen más fejlődési szakaszban lévő mákom van, kíváncsian várom a fejleményeket. Fagy még jöhet, sőt, a hétvégére havat mond, remélem, átvészeli!

4 megjegyzés:

Zsuzsa írta...

Kíváncsi vagyok mennyi mákod lesz :-)

florentine írta...

Zsuzsa, arra én is,nagyon!
:-D

HCecilia írta...

Milyen ügyes vagy.Nem is tudtam,hogy a mákot ősszel kell elvetni.Pedig gyerekkoromban mi is vetettünk.Azt olvastam valahol,hogy lehet olyan vetőmagot kapni,amely egy lebomló papír szalagcsíkra van kasírozva és azzal kell elültetni.Nem tudom kapható-e ilyen a mákból is?.

florentine írta...

Igen, van őszi és van tavaszi is, inkább az őszit javasolja minden forrás. Nem hallottam még, hogy van ilyen. Most simán csak a kapott mákból vetettem, szerintem maradok ennél a verziónál, csak idén ősszel már okosabban csinálom!