2012. május 21.

Szerintem minél kisebb egy munka,

annál precízebbnek és annál gyakorlottabbnak kell lenni, így a mosogatórongyon még van némi egyenetlenség, de a negyedik darabon azért már látszik a fejlődés. 

Az első alkalommal még a nálunk hagyományos láncszegélyt alkalmaztam, és dupla szembe böktem szemfelszedéskor (mint ahogy pl. itt is magyarázzák), így a hátulján elég vaskos csík húzódott. A képen a váltás látszik, az utolsó blokkot már egyetlen, a felém eső szembe bökve szedtem fel. Ez később csak a leláncolás oldalán volt fontos, mert a széleket lekötöttem.


12 szemmel és 20 sorral kezdtem, majd minden egyes blokk 12-12 sor. A szemfelszedésen kívül a leláncolást is nagyon jól lehet ezzel gyakorolni, mert minden egyes blokk leláncolással fejeződik be, majd 90 fokkal balra fordulva szemfelszedéssel indul a következő sor.

Főleg a szélekre kell ügyelni, ott látszik a leginkább, ha nincs meg a szem, vagy nincs a helyén.




Ennek a szélszemnek viszont a hibája (legalábbis nekem probléma volt), hogy az utolsó szem mindig nagyon laza lett. Ezt a szélén felszedett szem korrigálta, illetve az utolsó blokknál a szálelvarrás.


Blokkonként két szál és négy mosogatórongy, szálelvarrás begyakorolva. Nagyon szép képet ad, teljesen biztosnak tűnik és szinte láthatatlan.

 Nöné mindenes gyűjteményében találtok további elvarrásokat. 

8 megjegyzés:

muzsi írta...

ne azt mutasd, hogy lesz kevésbé szép - én is így szoktam :D, hanem hogy pontosan hova is böktél, mikor olyan jó kis lapos lett!
milyen fonal ez?
(egyre jobban foglalkoztat engem is a mosogatórongy kérdése :))

muzsi írta...

közben megnéztem a videót. én is így szoktam eldolgozni. de biza volt, ahol kibújt így is :( a felhőnél pl...

Tündérlátta írta...

Szeretem ezeket a precíz írásaidat.

florentine írta...

Muzsi, a negyedik képen mutatom, a záró szembe kétszer, aztán soronként 1-1 szem, meg az utolsónál úgy, hogy legyen sarka. Ha nem szép, visszabontom:-)
Láncszegélynél csak a feléd esőbe, a linken a dupla szemet mutatják, na abból a feléd eső.
Fonal: Vitorlás.
Ez a kibújás rossz hír, milyen hosszú fonalat dolgozol el?

Tündérlátta: köszönöm!

muzsi írta...

mikor hogy. ami totál kibújt, és nagyon meglepődtem, vagy 20 centi volt.... a fonaltól is függ, nyilván, ez volt egy ilyen kirívó eset... mondjuk, ha elég hosszút dolgozol el, akkor ha kibújik, megint el tudod dolgozni, ilyenkor aztán le lehet varrni cérnával. ha meg nem bújt ki, akkor jó :) érdekes, pl vékony fonalnál nem jártam még így (pl a csipkekendőknél), pedig ott logikusabbnak gondolnám.

MrsYarnart írta...

ezt (is) nagyon köszönöm, szeretem az ilyen hasznos írásokat, megint tanultam valamit :) tényleg sokkal szebb, ha nem mind a két szembe öltünk.

anyahajó írta...

Vagány, nagyon tetszik! Nem most kezdtél kötni véletlenül úgy pár hónapja? :D

florentine írta...

Vagány?! Ez jó! Ilyet nekem nem szoktak mondani:-D