2015. augusztus 9.

Dolgozom a válltáska projekten,

és mondhatom, ez a kisebb, hosszított fazon már közelít az ideálishoz.


A korábbi bevásárlótáskánál egy lépéssel tovább mentem és a táska oldala külön van szabva, ráadásul nem is egy, hanem három darabból (így anyagtakarékosabb de több odafigyelést igényel). Először magát a csíkot varrtam össze (az alsó rövidebb, az oldala kicsit hosszabb), aztán az összevarrást az alján kezdtem a hátlappal, majd a két oldalát, végül ugyanez az előlappal.


A fő anyagot és a zsebeket vasalható közbéléssel (nem szőtt fajta) erősítettem meg, amit a külső zseb varrásakor azért kicsit vastagnak éreztem, de valószínűleg legközelebb is így csinálnám. Végül egy vékony, nem ragasztós közbélést is (vatelin) kapott, puha, de alaktartó lett a végeredmény.

A fülét belül ripsszel erősítettem meg, rávarráskor elgörbült az első tűm (10 réteg), úgyhogy ezen mindenképpen változtatni kell.

Belül mindkét oldalán van zseb, az egyik egész nagy, osztott, a vele szemben lévőbe viszont éppen csak egy telefon fér.


Olyan szép lett, hogy egy hete csak nézegetem. Talán őszre jó lesz.

Ez a táska tetszett meg annyira, hogy megvarrjam magamnak. 

2 megjegyzés:

Fidike Mamivonat írta...

Tényleg szuper. Biztos jó lesz hordani ősztől.

florentine írta...

Köszönöm Fidike :-)