2015. június 18.

Az első virágzáson, betakarításon és kánikulán

túlesve következik az estike, a hajnalka, a ribizli, a meggy és a málna. Kánikulát, köszönöm, többet nem kérek!


Végre megindult a sóvirág. Még mindig csak széltében terjeszkedik, de legalább már fejlődik. A múltkor emlegetett bársonyvirágot nem húztam ki, de jól is tettem, mert tőből hajt, a többi meg 3-4 bimbót hoz egyszerre. Nem vetettem be semmilyen praktikát, szóval a virágzabáló csiga vagy meghalt vagy elköltözött. Most az estikét figyelem, nődögél ugyan, de a virágzás még várat magára. Van pár szem hajnalka is, beboríthatná már a kerítést, de az se mostanában lesz. A levendula körül viszont már táncolnak a pillangók.

Pár paradicsom már bimbós, talán 5 összesen, a többi inkább csak növekedik, de van rá remény, hogy nem mind San Marzano. Némelyik paprika is bimbós, a szárzellerem viszont változatlanul lapít.

A borsó felszedve, úgy 10 kg ment a hűtőbe és persze minden héten volt borsóleves is. A cseresznyés-meggyes rétes kipipálva, a cseresznye közben le is érett (talán 2-3 kg volt a fán összesen). A hétvégén sütök tejespitét, és minden héten van egy kis sóska is, csak nekem.

A hűvösebb idő beköszöntével a ribizli kapott egy kis haladékot, de a jövő héten már aktuális lesz az is. Tavalyról elég ribizliíz maradt, islerbe és mézes krémesbe elég lesz, úgyhogy idén inkább zselét főzök belőle, a tavalyi kísérletnek nagy sikere volt. Érik a málna is, az elején vagyunk még, de bízom benne, hogy sok lesz rajta.

Édesköményt és zöldbabot kell még vetni, úgyhogy várom a következő esőt. A rajnai törpe helyén ugyan már kel két sor zöldbab, de az kevés, ráadásul a csigák is ráleltek (körbe lesz meszezve, talán a többi megmarad). A család erősen megosztott a sárga és a zöld között, de az elmúlt években annyi zöldet ettem, hogy idén főleg sárga lesz.

Nincsenek megjegyzések: