2013. szeptember 6.

Ahogy elnézem a kötős és horgolós társadalmat,

a jelentős részük érzelmileg kötődik a kötemények egy csoportjához.

Vannak a kendőkötők, az amigurumihorgolók, a csipkekötők, aztán a zoknikötés kapcsán kiderült az egyik csoporttárunkról, hogy idén a harmincnyolcadik zokniját kötötte velünk (igen, idén!), aztán vannak a pulcsi és kardigánkötők, stb. Általában kötnek mást is, de a kendő/amigurumi/csipke/zokni/pulcsi az igazi öröm. 

Rólam hamar kiderült, hogy nem leszek se kendőkötő, se horgoló, az amigurumiknak neki se álltam, a csipkével csak a kötésmintáig jutottam (vagy addig se), a zoknival egész jóban vagyunk, na de a pulcsikötés, hát az mintha kezdene beszippantani. Csak ámulok, hogy felszedem a szemeket a nyakánál, aztán szép szabályosan szaporodnak a szemek, majd leválasztom az ujjakat (vicces, ahogy várja a sorát valami harsány színű fonaldarabon), kötöm a törzset, majd az ujjakat.  

Nagy tapasztalatom persze még nincs, mert kötöm ugye február óta az Odettet, van egy fél Arleenem, meg most éppen egymás után két Puerperiumot is kötök (nagyon elszámítottam magam), de már most azon ábrándozom, hogy ha végre megkötöm az Odettet és az Arleent (meg minden más sürgős és fontos következőt), akkor bizony egy kardigánt fogok kötni.

Csak azt az egyet, semmi mást, elkezdem, kötöm és kötöm, hogy végre megtudjam, mennyi idő alatt készül el egy kardigán, ha azt már azt tudom,
hogy mennyi idő kell egy takaró horgolásához.

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

ez dejó :) én most épp shapely boyfriend kardigánt kötök, aztán jön a paulie :) horgolással kezdtem három, lassan négy éve, de a kötés az igazán nagy szerelem :)

florentine írta...

hát igen, a kötés maga elég rendesen beszippantott. a pauliet mikorra tervezed? most jut eszembe, hogy lehetne egy közös kötés az fb-n. nagyon élveztem a közös zoknikötést (vagyis élvezem, mert vagy öt sor szegény kettes számúból még mindig hátra van)

Névtelen írta...

jó ötlet a közös kötés :) mondjuk előbb fonalat kellene rendelnem hozzá, szóval szerintem még egy hónap, mire hozzákezdek. most épp nyavajgok, mert fél mérettel kisebb tűvel csinálom a kardi ujját, mert csak akkora mini-körkötőtűm van. be vagyok tojva, hogy látszódni fog, a laza kötés ellenére.
ja, Karolina vagyok a relaxosból (meg a nagycsoportból) :)

florentine írta...

aha, tegnap filóztam, hogy ki lehetsz, gondoltam, ha lesz közös kötés, csak kiderül :-D

minimum egy hónap, meg csak az alapszínem van meg (+2-3 gombóc Alpaca, ami ugye most nincs, de remélem, lesz), na akkor most összeszedem magam, hátha összejön!

Névtelen írta...

na, akkor egy hónap múlva kezdjük el. én lanagold fine-ból fogom készíteni, a rav-on láttam, hogy egy csaj abból köti, nagyon klasszul néz ki :9

florentine írta...

Én meg a ravon az Alapcat láttam, úgyhogy előveszem végre azt a kupacot is.