2013. január 16.

A nyolcadik és a kilencedik Shroom

látható a képen alul, a tweed pedig csak úgy, viszonyításként, az korábbi. Minden barátnőm kapott egy sapit karácsonyra, ki azért, mert azt mondta, nincs sapkafeje, de ez még neki is jól áll, ki azért, hogy ki ne maradjon. Aztán december 30-án egyensapiban túráztunk a Somlón, ha látott valaki öt nőt öt különböző színű Shroom sapkában, akkor azok mi voltunk. 11 és 62 év közötti a merítés, mindenki örült neki és mindenki szereti.


És a tapasztalatok:
  • A tweed 7.0-es tűvel készült, szintén 48 szem, és négy mintaegység, de nem tömör így sem, akár kisebb tűvel is lehet még próbálkozni.
  • A szürke és a bordó öt mintaegységgel készült (aláfér a  hosszú, sűrű haj vagy  akár az összekötött is), a szürke ráadásul 14 sor passzéval, a képen a maradék fonal. Még egy sor passzé simán, kettő már nem biztos, hogy kikerült volna belőle.
  • A sapka stílusát a passzé hossza határozza meg. A legtöbbet 12 soros passzéval kötöttem és négy mintaegységgel, ez nem túl nagy, de már jellegzetes, kissé buggyos.
  • A fonal szintén nagyon meghatározó, az Eskimo szinte sodratlan, soha nem lesz olyan az ebből kötött sapka, mint a leírásban közölt képen, ahhoz tömörebb, sodrott fonal kellene, talán Mosó Masa vagy Andes.
Minta: Shroom slouchy tuque by Lee Juvan

6 megjegyzés:

Zsuzsa írta...

Ez bombasztikus!!! Nekem semmilyen sapka nem áll jól, de ahogy öregszem egyre jobban vágyom egy sapkára. Jövőre megtanítod nekem? Távoktatás skype-on, vagy összejövünk 1-2 napra kötni :-)

florentine írta...

Simán :-)

MrsYarnart írta...

Zsuzsa, miért mondod, hogy nem áll jól? szerintem a legtöbb nő indokolatlanul fél sapkát hordani.
Rita, gyönyörűek ezek a sapkák. szívesen megnéztem volna azt az öt sapkát egy kirándulós képen. ráadásul mi is a somlót néztük ki magunknak tavaszra :)

florentine írta...

Éva, az fb-re tettem fel képeket még aznap, igaz, csoportkép nem volt köztük. Merre mentek? Két túrán voltam, egyszer nyáron a várba mentünk fel a pincék között, az is nagyon szép, most pedig a Taposó kút, Szent Margit borút oldalán voltunk, ott a pincéket elhagyva egy hatalmas fennsík van csodálatos kilátással. Mindkettőt ajánlom egyébként, nagyon szép a Somló, bárhonnan nézzük.

Zsuzsa írta...

Éva, nagy a fejem, magas a homlokom és nagy az orrom. Semmi fejfedő nem áll jól. Viszont már annyira fázik a fejem, hogy a sapkát jobban elviselem (ném), mint a fázást (és az antibiotikumot). A Somló nagyon szép, utoljára gyerekkoromban voltam ott, de még mindig emlékszem rá :-)

Paat írta...

Szerintem szemöldökig húzva sokkal jobban állnak a sapik - akkor nem ordít a magas homlok:) Köszi az ötletet. Tavaly egy Drops modellhez vettem Polarist, most meg nem tudom, melyikbe szerettem akkor bele:( Olyan csapongó az ember...:)