2015. február 28.

A hagyományos, krémes süti

repertoárom most a méteres kaláccsal bővült, a sikere pedig még engem is meglepett, úgyhogy meg kell örökítenem itt is. 
 
Papp Emese receptje jutott elsőként eszembe (itt olvasható), de aztán körülnéztem kicsit itt-ott, ez bizony egy régi (a barátnőm nagymamája által is használt) recept. Gyerekkoromban mindig lehetett enni valakinél, de a családban senki nem sütötte.
 

A recept majdnem tökéletes, néhány apró fogás, és a kezdők is hibátlan eredményt kapnak:

A sárgájából először a cukor felével, majd a lassan hozzácsorgatott vízzel és olajjal hatalmas habot vertem géppel, az összekevert tészta pedig lazább lesz, mint a piskóta (ezért is elég bele úgy fél, esetleg 2/3 sütőpor). Szóval nem simává keverjük, hanem hatalmas habbá verjük!

A felezést komolyan kell venni, hogy az egymás mellé kerülő fehér és barna szeletek szépen mutassanak. Az apróbb egyenetlenség nem számít, a tetejére kent krém elfedi. 

A tészta nagyon finom, csak éppen a fehér rész harmatgyenge, a kakaós pedig masszív. Érdemes egyensúlyba hozni a kettőt, ezért az összekevert tésztát kétfelé vettem (fehérjét, sárgáját külön tálban kell felverni, úgyhogy ehhez nem kell újat elővenni), és a fehér részhez 2 evőkanál lisztet, a kakaóshoz pedig 2 evőkanál kakaót adtam. (A kakaó minősége a szárazanyagban lévő kakaóvaj tartalomtól függ, ha magas, elég belőle kevesebb is, az enyém 20% körüli.)

A megfőzött pudingot időnként átkevertem amíg hűlt, hogy ne bőrösödjön meg a teteje. 

A szobahőmérsékletű vajat géppel habosítottam, 2-3 részletben adtam hozzá az átszitált porcukrot, végül szintén 2-3 részletben a kihűlt pudingot. Az eredmény lenyűgözően könnyű és habos.

A krém cukortartalmából kicsit visszavettem, a pudingba csak 1 evőkanál cukrot tettem (és azt is a meleg tejbe, ezt a pudingport és cukrot összekeverjük utasítást nem is értem). 

Két 30-35 cm hosszú tálcán fér el a süti, mert közepes méretű (295 mm hosszú) őzgerinc formám van.

A szeletekre bőven kerülhet krém, sőt, a tetejére is jut majd belőle bőven. 

A sütistálca széleit sütőpapírból vágott csíkokkal (5-6 cm elég) fedtem be, hogy ne legyen csokis. Miután megszilárdult a csoki a papírnál elvágtam a csokiburkot és kihúztam a csíkokat. Lehet rácson is csokizni, de a kész tészta elég nagy és súlyos, megfelelő méretű kés kell hozzá.

A csokizás művelete volt a legrejtélyesebb számomra. Hogy nem csorog le az összes csoki az oldalán? A krémmel bevont tésztát behűtöttem, és a megolvadt csokit is hagytam hűlni, éppen csak még folyjon, így köt meg a leggyorsabban. Evőkanál, megdöntött tálca, gyorsabban megy, mint gondoltam. 

7 megjegyzés:

aarkus írta...

Hű, de szerettem ezt a nagymamámnál gyerekkoromban! Köszönöm a tippeket, ki fogom próbálni.

florentine írta...

Ó, szóval te is? Akkor ideje visszahozni a repertoárba!

Altair írta...

Jól hangzik, én még nem ettem ilyet. :)

(A puding nem bőrösödik, ha lefeded.)

Jucus írta...

Az egyik kedvencem!
Gyerekkoromban mindig nagynéném csinált - neki volt türelme hozzá :o)Én az ő receptjét takargatom, majdcsak egyszer lesz belőle süti is!

florentine írta...

Altair, ez a lefedés nekem nem megy, egyszerűbbnek találom ha néha keverek rajta egyet. Mivel feded? Fedő, fólia? Egyéb?

Jucus, szerintem sürgősen süssél egyet :-) Igaz, több idő, mint egy sima kevert tészta, de megéri!

MrsYarnart írta...

gyerekkoromban a szomszéd készített fából egy asztal hosszúságú tálcát. volt vagy másfél méter :) és milyen jól mutatott rajta a jó hosszú süti. mert felénk is amúgy méteresnek hívják. mi folpackkal szoktuk letakarni, amíg hűl.

florentine írta...

Éva, ez a tál nagy ötlet! Hogy egyesek mire képesek :-D