2011. szeptember 9.

A barátnőm azt kérte,

horgoljak valamit az egyik szobaajtóra. Ez amolyan ajtódísz és függöny ötvözet lesz, a lényeg, ha valaki belép az ajtón, azonnal tudja, Anna baba melyik szobában lakik. A fantáziám elszabadult, szebbnél szebb, sok munkát és rögtönzést kívánó ötlet jutott az eszembe, aztán amikor a realizálásra került a sor, kicsit visszavettem. (Sokat. Van még mit tanulnom.)


Rengeteg linket küldtem a barátnőmnek, amit el tudtam volna képzelni, végül a felkínált lehetőségekből maradt a nagyinégyzet. Anyahajó éppen az ötletelés időszakában horgolta a lila-rózsaszín asztalterítőt, szerintem ez is hozzájárult ahhoz, hogy ebbe az irányba menjen, végül a ezek mellett a hexagonok mellett döntött (alatta a szék fantasztikus, majd körülnézek a padláson, hátha találok valami hasonlót). Ekkor már csak a színeket kellett tisztázni: zöld, sárga, rózsaszín, kék és narancssárga. A fonalat én választottam: Kabala. Jól döntöttem, a színek szinte élnek és a fonalnak nagyon jó tartása van, hasonló munkákhoz tökéletes.

A rendelésnél szabad kezet kaptam, aminek az lett a végeredménye, hogy két kéket és két rózsaszínt rendeltem, mert nem voltam biztos benne, melyik lenne jobb. Végül persze mindet felhasználom, alapszínnek pedig a törtfehér Palacsintát válaszottam. A fehér harsány és domináns, a törtfehér szelíd és szolid, hagyja érvényesülni a Borsót, Csipkebogyót, Puncsot, Púdert, Mimózát, Öcsit és Denimet.

Hogy a terítőn és az ajtódíszen kívül még mit lehet horgolni hexagonokból? Gyönyörű tűpárnát. Hátizsákot a gyereknek, vagy nyári táskát. Hét hexagont körbehorgolva máris lesz egy vidám szőnyegünk, ha jó vastag fonalat használunk. Vagy ilyen gyönyörű. Az ülőpárnák nekem nagyon tetszenek, ha valaha lesz nekem is, tuti azonnal körbehorgolom. Sok-sok hexagonból pedig természetesen takarót és díszpárnát. Ez a szivárványos megoldás (Kórádi Móni takarója) pedig zseniális! Ez ugyan nem nagyi, de egyszínűből horgolva hasonló hatást érhetünk el, és még a színváltásokkal sem kell vesződni (legalsó kép, de a többit is meg kell nézni:). Nagyi hexagon? A hatása alá lehet kerülni.

Nagyon jó képes leírást több helyen lehet találni, én rosa. p. alapján horgoltam. Az egyes leírások között annyi eltérés van, hogy a második sorban van aki csak két láncszemet horgol egy egységbe (Ilaria képes bejegyzése gyönyörű, anyahajó nem véletlenül ezt linkelte be), én hármat horgoltam oda is.

Hogy egy kicsit bonyolítsam, a választott formának megfelelően esetleg fél egységek is kellenek, rosa. p. ezt is bemutatja.

Az összehorgolás nekem még fehér folt, volt egy kísérletem, de azt inkább elfelejteném, most viszont a "kirakatba" kerül a munkám, szóval ennek szépnek kell lennie. Carina és Lucy képes leírása alapján fogom összehorgolni, de az enyémbe egy sor Palacsinta kerül, legalábbis most úgy tervezem.


Néhány teljes blokk elkészítése után úgy döntöttem, innentől a kezemben lévő színből több egységet horgolok párhuzamosan: három kezdősort, és a meglévők közül még néhányhoz ugyanabból a színből. Vagyis mindig van a kezem ügyében megkezdett, két sorból és három sorból álló darab is. Hol ehhez, hol ahhoz horgolok hozzá, amelyikhez éppen jó a kezemben lévő szín. Ez így haladósabbnak, tempósabbnak, változatosabbnak tűnik. A fonalat 2-es tűvel dolgozom el, azt viszont kampányszerűen csinálom, ha már egyszer kézbe vettem a tűt. Vagy ha tudom (és nem felejtem el), hozzáfogom a következő sorhoz, akkor csak le kell vágni a végét.

56×77 cm körüli a cél, ez eltart egy ideig, de mellette horgolok mást is. Eddig egy mini All shawl-at, most pedig ha már fáradt vagyok (tizenkettőig el kell tudni számolni), horgolom kicsit a Mediterrán kendőmet, az szinte megy magától, és talán elkezdem Ahama multifunkciós melegítőjének horgolt változatát is, meg egy mamuszt.

8 megjegyzés:

rosa p. írta...

lovely!!

florentine írta...

Wow, thanks!

Faragó Nóri írta...

Klassz projekt! Nagyon fogod élvezni, ahogy napról-napra egyre több kis hexagon lesz készen :)!

Én futuregirl nyári táskáját készítem éppen, már csak a bélés és a vállpántok hiányoznak!

Jó munkát és élvezkedést! :D

florentine írta...

De jó, pont egy ilyen készül Nálad is!?

Unknown írta...

Ez a bejegyzés szuper lett! Van mit nézegetni! Köszi! És köszi a nagyi kör leírást is! Szuper a blogod el tudok időzni rajta rendesen! :)

Unknown írta...

Jahh és netán, ha egy szőnyeg horgolásra vetemednék szted milyen fonallal próbálkozzam?

florentine írta...

Köszi diusbd! Én most erősen gondolkozom a pólók újrahasznosításán. Zelnicénél van egy jó bejegyzés, ha kedvet kapsz hozzá: http://zelnice.blogspot.com/2008/06/plbl-sznyeget.html

Ez a szőnyeg nekem nagyon tetszik: http://www.thisnext.com/item/C9FE4D49/49094D5C/Handmade-Mega-Doily-Rug-by

Otthon Művek írta...

Jól feladtad a leckét, de szorgalmasan végignéztem:)
Szép lesz az ajtódíszed, igazi kislányos színek, kíváncsian várom a kész képeket!